Szabadkán, a Zöld Baloldal irodájában pénteken este került sor az „Európa, a szabad polgárok választása” című nyilvános beszélgetésre, amely a Szerbia európai integrációját érintő jövőbeni kilátásokat, kihívásokat és lehetőségeket helyezte a középpontba, írja tájékoztatta szerkesztőségünket a párt szabadkai szervezete.

A tribün eredetileg egy városi közösségi térben került volna megrendezésre, azonban a városvezetés nem járult hozzá a terembérleti kérvény jóváhagyásához, így az esemény végül a Zöld Baloldal saját helyiségében zajlott. Ennek ellenére nagy érdeklődés övezte a rendezvényt, amely élénk társadalmi párbeszédet indított el.

Az eseményen részt vett Pavle Grbović, Svetlana Kozić és Duško Radaković a Szabad Polgárok Mozgalmától, Tomislav Stantić a Horvát Demokratikus Közösség képviseletében.

Luka Vučinac, a Zöld Baloldal szabadkai önkormányzati képviselője sajnos betegség miatt nem tudott jelen lenni, de hozzájárulása és szerepe a rendezvény előkészítésében jelentős volt.

A tribün során több felszólaló is kifejtette véleményét, és egyetértés mutatkozott abban, hogy Szerbia jövője egyértelműen az Európai Unió felé vezet.

„Ez az utolsó alkalom, amikor még van esélyünk csatlakozni az Európai Unióhoz. Ha ezt elszalasztjuk, végleg elszigetelődünk a Balkánon. Az európai integrációt mielőbb folytatni kell, és a polgároknak tudatosítaniuk kell, hogy csak ezen az úton haladhatunk tovább, ha valóban szabadok akarunk maradni” – hangzott el a beszélgetés során.

A szervezők sikeresnek értékelték az eseményt, és hasonló rendezvényekkel kívánják folytatni a közéleti párbeszédet a térségben.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!