A Demokrata Párt (DS) és az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták (SD) képviselőcsoportja közösen rendezte meg „Serbia’s Turning Point – One Year After Novi Sad” (Szerbia fordulóponton – egy évvel az újvidéki események után) című kiállítást Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének előestéjén.
A DS közleménye szerint a Gavrilo Andrić fotóiból készült tárlat a szerbiai polgárokat, különösen a diákmozgalmat sújtó elnyomást mutatja be, valamint dokumentálja az elmúlt tizenegy hónap során tanúsított ellenállást, szolidaritást és összefogást.
„Az európai parlamenti képviselők így közvetlen képet kapnak arról a valóságról, amelyben a szerbiai diákok és polgárok nap mint nap politikai nyomásnak, erőszaknak és a média feletti totális ellenőrzésnek vannak kitéve – ami már a kínzás egy formájának tekinthető. Ugyanakkor betekintést nyerhetnek abba az elszántságba is, amellyel ezek az emberek igyekeznek megváltoztatni ezt a kegyetlen valóságot” – olvasható a párt közleményében.
A Demokrata Párt hangsúlyozta, hogy minden rendelkezésre álló politikai és nemzetközi eszközt felhasznál a szabadságért folytatott küzdelem támogatására.
„Szerbia fordulóponton áll a jó és a rossz között. Létfontosságú, hogy az európai intézmények megértsék: az ország jelenlegi helyzete tarthatatlan, és elengedhetetlenek a szabad választások mielőbbi kiírása, ha újra akarjuk indítani a demokratizálódás folyamatát” – zárul a DS közleménye.
A kiállítás digitális formában is megtekinthető az Európai Szocialisták és Demokraták honlapján: socialistsanddemocrats.eu.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

