A Nemzetbiztonsági Hírszerzési Ügynökség NoviSpy nevű kémprogramot telepített négy letartóztatott mezőgazdasági termelő és környezetvédelmi aktivista telefonjára, derítette ki a BIRN a SHARE Alapítvánnyal együttműködésben. Az érintettek a BIRN-nek beszéltek a letartóztatásról, a fenyegetésekről és arról, hogyan néz ki az élet, amikor az ember tudja, hogy valaki folyamatosan megfigyeli.

Amikor 2024. október 1-jén kora reggel három ismeretlen férfi betuszkolta a fekete furgonba, Slobodan Vidojević, a Bresnicéről származó mezőgazdasági termelő és a Šumadija és Pomoravlje Tejtermelői Egyesület elnöke először a lányára gondolt. „Emberek, a gyerekem az iskolában maradt, valakinek el kell mennie érte, értesítsék a családomat, és ha a gyerekemmel történik valami, Önök felelnek érte.” Nem mutatkoztak be. Lökdösték, fejbe verték, és rákiabáltak, hogy hallgasson. A telefonját elvették, amint beszállt a járműbe. Néhány órával később Vidojević a čačaki rendőrség épületéből szabad emberként lépett ki. De a telefonja többé már nem csak az övé volt – írja a BIRN.

A letartóztatás után hónapokig valami nem volt rendben. Az akkumulátor megmagyarázhatatlanul gyorsan merült, a térerő gyakran eltűnt, és furcsa zajokat hallott a vonalban, amikor a családjával beszélt. Kiderült, hogy a telefonja több mint egy éven át közvetlenül a BIA szerverére továbbította az adatokat.

Slobodan Vidojević azonban nem az egyetlen érintett.

A BIRN új vizsgálata kimutatta, hogy négy mezőgazdasági termelő és környezetvédelmi aktivista – Szerbia különböző részeiről – telefonját fertőzték meg a NoviSpy kémprogrammal, miközben a BIA vagy a rendőrség helyiségeiben tartották őket.

Az eseteket digitális kriminalisztikai vizsgálattal és a Mobile Verification Toolkit (MVT) eszközével dokumentálták, amelyet az Amnesty International fejlesztett. Az eszközt a SHARE Alapítvány használta a BIRN újságíróival együtt, hogy ellenőrizzék az aktivisták telefonjait. Az elemzés számos, a NoviSpy-ra jellemző indikátort mutatott ki, köztük a mikrofonhoz, a kamerához, az üzenetekhez és a helyadatokhoz való hozzáférést, valamint az intenzív adatforgalmat a BIA szervere felé.

Slobodan Vidojević, Zlatko Kokanović, Vladimir Višić és Jovan Topalović tapasztalatai ismét rávilágítanak a Szerbiában tapasztalható szélesebb körű digitális megfigyelési gyakorlatokra és nyomásgyakorlásra.

Mindannyian mezőgazdasági vagy környezetvédelmi aktivizmusuk miatt kerültek a BIA vagy a rendőrség látókörébe, és 2024 júliusa és októbere között kihallgatásokra vagy előállításokra hívták be őket – abban az időszakban, amikor Szerbiában tömeges tiltakozások zajlottak a Rio Tinto ellen és a gazdák követeléseinek teljesítéséért. A telefonjaikat ez idő alatt ideiglenesen elvették, és a BIA által fejlesztett NoviSpy szoftvert tudtukon kívül telepítették rájuk.

Jogi szakértők a BIRN-nek elmondták, hogy a kémprogram alkalmazását semmilyen jogszabály nem szabályozza, és használata nehezen indokolható, mivel rendkívüli mértékben sérti a személyes adatok védelmét.

Az oknyomozó cikk teljes terjedelmében a BIRN oldalán olvasható.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!