Külföldön letartóztatták a szökésben lévő Goran Rosićot, aki ellen az újvidéki tragédia kapcsán folytatott korrupciós nyomozás után indított eljárást a vasútfelújítási projekt során folytatott pénzügyi tranzakciók miatt a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség. A férfi ellen kiadatási eljárást kezdeményezett az ügyészség.

Az ügy többi, augusztus elsején letartóztatott gyanúsítottját már kihallgatták.

A nyomozás eddig megállapította, hogy a vasút rekonstrukciója során 115 millió dollárral károsították meg a költségvetést, a vádirat pedig a házi őrizetben lévő volt építési, közlekedési és infrastrukturális minisztereket, Goran Vesićet és Tomislav Momirovićot is érinti.

Vesić hallgatással védekezett az ügyészségi meghallgatáson

Fotó: 021.rs

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!