A belgrádi egyetemek blokádjában részt vevő hallgatók bejelentették, hogy december 28-án nagyszabású akciót tartanak, amelynek során több helyszínen Belgrádban, valamint Szerbia más városaiban is aláírásokat gyűjtenek.
Mint a Nova.rs-nek elmagyarázták, ennek célja a felkészülés az előrehozott parlamenti választásokra, amely hónapok óta az egyetlen követelésük.
A hallgatók a Nova.rs-nek azt mondták, hogy ez az esemény eltér majd a korábbi megmozdulásoktól.
„Tisztában vagyunk vele, hogy június óta nem volt nagyobb tüntetésünk, sem hasonló aktivitásunk. Azonban az, hogy jelenleg ‘nyugodtak’ vagyunk, nem jelenti azt, hogy elaludtunk volna, hanem azt, hogy aktívan dolgozunk azon, amit a jövő hoz. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a következő, december 28-ra tervezett akció a polgárokhoz szól. A lényeg az, hogy kapcsolatba lépjünk velük, hogy jobban megismerjenek minket, és mi is lássuk, mit gondolnak rólunk és a tevékenységünkről” – mondta az egyik hallgató.
Hozzátette, hogy a polgároktól aláírásokat gyűjtenek, amikkel az előrehozott parlamenti választások kiírását követelik.
„Tudjuk, hogy a polgárok támogatnak minket, ezt az elmúlt egy év során láthattuk is. Most azonban olyat teszünk, amit eddig még nem: hogy egy kicsit jobban kapcsolódjunk hozzájuk, megismerjük őket, és együtt vegyünk részt a további küzdelemben, minden olyan információt megadunk nekik, amire kíváncsiak. Aznap bármit megkérdezhetnek tőlünk a hallgatói listáról és magáról a programról” – magyarázta a hallgató.
„A december 28-i akciót nem nevezném tüntetésnek. Ez nem is tüntetés, hanem kapcsolatépítés a polgárokkal. Egy új időszak előtt állunk, amikor mindannyiunknak aktívabbnak kell lennünk, és közösen részt kell vennünk minden olyan tevékenységben, amely segít minket a további küzdelemben” – mondta.
Az egyetemisták szeretnék látni, hányan állnak mellettünk. Emellett, mint mondják, rá akarnak világítani, hogy nemcsak az egyetemisták akarnak választásokat, hanem a polgárok is.
Hozzátette, hogy Belgrádban több helyszínen is lesznek aláírásgyűjtő standok, ahogyan Szerbia nagyobb városaiban is.
A hallgatók emlékeztetnek arra is, hogy jelenleg zajlik a „Hallgató minden faluban” elnevezésű akció, amelynek keretében Szerbia különböző településeit járják, házról házra kopogtatva beszélgetnek a polgárokkal.
Illusztráció (Fotó: Mina Delić)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

