– Egyre biztosabbá válik, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban (NIS) lévő orosz résztulajdont a magyar MOL fogja megvásárolni – jelentette ki Vladimir Vasić pénzügyi tanácsadó és bankár, hozzátéve: biztosnak azonban mindaddig semmit nem lehet tekinteni mindaddig, amíg alá nem írják a szerződéseket.
„A MOL egy regionális cég, éves bevétele eléri a 23-24 milliárd eurót, profitja 950 millió, mintegy 30 országban van jelen. Az, hogy ez a cég vásárolja ki a NIS-ben lévő orosz tulajdonrészt, egyike a jó megoldásoknak” – mondta a szakértő.
„A MOL célja a terjeszkedés. Azt hiszem, ez segítene bennünket, már amennyiben a kisebbségi részvénycsomagunkkal hatással lehetnénk a cég jövőjére. Úgy látom, az elmúlt időszakban túlságosan halkszavú partnerek voltunk” – mondta Vasić, aki szerint a MOL belépése a NIS tulajdonosi körébe csak a második legjobb megoldás lenne.
„Az ideális megoldást az jelentené, ha Szerbia venné meg az orosz résztulajdont.
„Sok dolgot vélhetően nem tudunk. Az Egyesült Államok, amely bevezette a szankciókat az orosz tulajdonos ellen, elhalasztotta a döntéshozatal végső határidejét márciusra. Tehát nekik sem érdekük, hogy ne legyen megoldás, hanem azt akarják, hogy változzon a tulajdonosi szerkezet, hogy a NIS-ben ne legyen orosz tulajdonos” – mutatott rá a bankár, tudatta az N1.
Arra a kérdésre, hogy az amerikai Idegen Vagyont Ellenőrző Hivatal (OFAC) engedélyezni fogja-e a MOL számára az orosz részvények megvásárlását tekintettel Orbán Viktor magyar kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök kapcsolataira, Vasić azt válaszolta: az egész ügyet átszövi a politika.
Egy gazdaság stabilitását a hosszú távú szerződések szavatolják, emlékeztet a bankár, aki szerint gondot okozhat az ország számára, ha rövid távú gázszerződést köt Oroszországgal. „Itt külön kérdésként merül fel az ellátás folyamatossága éppúgy, ahogyan a gáz ára is. Németországnak hosszú éveken át 20 százalékkal olcsóbban szállítottak az oroszok egy különmegállapodás nyomán. Egyes állítások szerint nekünk is volt ilyen gázmegállapodásunk, noha soha senki sem közölte, hogy ez mennyibe kerül Szerbiának, s hogy emiatt bővítettük a lehető legnagyobb mértékben kapacitásainkat. Most pedig olyan helyzetbe kerültünk emiatt a bővítés miatt, hogy végig kell gondolnunk a következő lépéseket. A világ gázfelhasználásának háromnegyede Oroszországból érkezik, ezt a tényt figyelembe kell vennünk” – figyelmeztetett a szakember, hozzátéve: a szankciók életbe léptetése óta a NIS vesztett az értékéből, ezért minél előbb megoldást kell találni a tulajdonosi szerkezet átalakítására, mielőtt további értékcsökkenés következne be.

