Volodimir Zelenszkij ukrán államfő pénteken a Telegramon bejelentette, hogy a közeljövőben találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, miután hetekig fokozott diplomáciai erőfeszítéseket tettek az Ukrajna és Oroszország közötti háború lezárására. Nem sokkal később újságíróknak elmondta: vasárnap lesz a találkozó Floridában.
Zelenszkij közölte, hogy megvitatják majd az Ukrajna részére nyújtandó biztonsági garanciákat, és gazdasági megállapodásról is szó lesz. Állítása szerint a tárgyalás alatt álló 20 pontos terv nagyjából 90 százalékban készen van.
Ennek a találkozónak kifejezetten az a célja, hogy véglegesítsünk annyi részletet, amennyit csak tudunk – mondta az ukrán elnök, hozzátéve, hogy az ukrán fél területi kérdéseket is felvet majd, közölte az MTI.
Zelenszkij azt mondta, szeretnék, ha az európai országokat is bevonnák a megbeszélésbe, de kétségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy ez ilyen rövid határidővel megvalósítható lenne.
A közeljövőben mindenképp meg kell találnunk a módját, hogy ne csak Ukrajna és az Egyesült Államok legyen jelen, hanem Európa is képviseltesse magát a tárgyaláson – mondta.
A politikus előzőleg közölte: Rusztem Umerov (az ukrán biztonsági tanács titkára) beszámolt neki a legutóbbi kapcsolatfelvételéről az amerikai féllel. „Nem vesztegetünk el egy napot sem. Megállapodtunk a legmagasabb szintű találkozóról Trump elnökkel a közeljövőben” – írta Zelenszkij a Telegramon, hozzátéve:sok minden eldőlhet még az új év előtt.

