Megrázta az országot a szombat délutáni késeléses eset Új Belgrádban, amikor egy eddig ismeretlen férfi rátámadt egy nőre egy lakóház folyosóján az Arsenije Čarnojević sugárúton. A tragédia szemtanúja volt egy kisgyermek is, aki az áldozattal volt.

Információk szerint az elkövető több sérülést okozott a nőnek egy éles tárggyal, majd elrabolta a táskáját és ismeretlen irányba elmenekült. A nőt súlyos állapotban szállították az Sürgősségi központba – közölte a mentőszolgálat.

A térfigyelő kamera felvételei szerint a 67 éves nagymama az unokájával együtt lépett be a társasház lépcsőházába, mögöttük pedig egy férfi haladt, aki röviddel ezután megtámadta őt. Az elkövető előbb elengedte a nőt és a gyermeket a lépcső felé, majd hátulról többször megszúrta késsel a nőt, a gyermek szeme láttára. Ezután lelökte a lépcsőről, és letépte a táskát a válláról.

A rendőrség és az ügyészség helyszíni szemlét tartott. A belgrádi Rendőr-főkapitányság közölte, hogy intenzíven keresik az asszonyt megtámadó személyt, és közzétették a feltételezett elkövető fényképét.

Ivica Dačić belügyminiszter kijelentette, hogy az elkövető azonosítása folyamatban van.

„A rendőrség erőfeszítései ellenére nem rendelkezünk arcfelismerő funkcióval, de a munka folyamatban van, és ez prioritást élvez” – mondta Dačić.

A rendőrség közzétette a támadó fényképét, és arra kérte a polgárokat, hogy aki bármilyen információval rendelkezik róla, jelentse azt. Az elmúlt órákban több lakossági bejelentés is érkezett, hogy látták az elkövetőt a Šumatovač utcában Vračaron, a rendőrség pedig nagy erőkkel kivonult a bejelentett helyszínre, hogy átfésülje a környéket. A hatóságok szerint az elkövető elfogása pillanatokon belül megtörténhet, adta hírül a Blic.rs.

A támadásnak az asszony unokája is szemtanúja volt (Fotó: SZMSZ)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!