Letartóztattak két kraljevói férfit, akik az államfő és családja, valamint a rendőrök ellen terveztek támadást. Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészítésével gyanúsítják őket, írta meg a Blic.

A kraljevói rendőrség a Biztonsági–Információs Ügynökség (BIA) munkatársaival együttműködve letartóztatták a 51 éves D. R.-t és a 43 éves M. R.-t, mivel megalapozott a gyanú, hogy társtettesként az alkotmányos rend és Szerbia biztonsága elleni bűncselekmény előkészítésén dolgoztak.

A gyanú szerint 2025 decemberétől 2026 februárjáig azt tervezték, hogy erőszakos úton megváltoztatják a Szerb Köztársaság alkotmányos berendezkedését és megdöntik a legfelsőbb állami szerveket, adta hírül a belügyminisztérium.

A két férfi fegyverek beszerzését, valamint a Szerb Köztársaság elnöke, annak felesége és gyermekei megölését tervezték, illetve a rendőrség tagjai elleni támadásra is készültek.

A gyanúsítottakat 48 órás őrizetbe vették, majd büntetőfeljelentéssel a kraljevói Felsőbb Ügyészség elé állítják őket.

Az érintettek a 63. ejtőernyős dandár két veteránjai, akik az elmúlt egy évben minden tüntetés és útlezárás során lépésről lépésre követték a diákokat.

Az üyvédjük szerint a határozatból látszik, hogy semmilyen alapja nincs a fogva tartásnak és hogy az intézkedés célja a március 15-re Belgrádba meghirdetett gyűlés előtti megfélemlítés.

A Nova.rs úgy tudja, háborús veteránokról van szó, akik nemcsak követték a diákokat, hanem támogatták a gazdák tiltakozásait is, akikkel a múlt héten az útlezárásokon együtt voltak jelen. Éppen a gazdákkal közös blokádok utáni reggelen, múlt pénteken vették őket őrizetbe.

Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy D. R.-t és M. R.-t február 20-án, pénteken állították elő, átkutatták családi házaikat és üzleti helyiségeiket, azonban rövid időn belül szabadon engedték őket, mivel semmilyen bűncselekményre utaló bizonyítékot nem találtak.
Hétfőn este a helyi polgárok egy csoportja összegyűlt a Felsőbb Ügyészség épülete előtt, hogy így fejezzék ki támogatásukat.

Fotó: 021.rs