A Roma Párt bűnvádi feljelentést nyújtott be a Legfőbb Ügyészséghez Branislav Todorović, a nagybecskereki Rendőrkapitányság parancsnoka, valamint az intézmény más munkatársai ellen, írja a 021.rs portál.

Srđan Šajn, a Roma Párt elnöke elmondta, a feljelentésre a 19 éves Manuel Ametov ügyében tanúsított eljárás miatt került sor, akit nyolc nappal eltűnése után találtak meg holtan.

Hozzátette, hogy a feljelentést olyan személyek ellen is benyújtották, akik megfélemlítették a családot és egyes polgárokat annak érdekében, hogy megakadályozzák az állami szervek felelősségének kivizsgálását az ügyben.

„Különösen aggasztó, hogy aktivistánkat, a zimonyi Đurica Nikolićot egy – egyelőre ismeretlen – telefonszámról megfenyegették, és azt követelték tőle, hogy törölje a közösségi médiában közzétett bejegyzését, amelyben a nagybecskereki rendőrség felelős eljárásának kivizsgálását sürgette” – nyilatkozta Šajn.

Mint hangsúlyozta, a benyújtott feljelentés célja, hogy az illetékes szervek vizsgálják ki a rendőrség esetleges mulasztásával kapcsolatos összes körülményt, a családnak címzett fenyegetéseket és nyomásgyakorlást, valamint azokat a nyilvános kijelentéseket, amelyek akadályozhatják az igazságszolgáltatást.

A tizenkilenc éves Manuel Ametov február 14-én tűnt el Nagybecskereken, családja és barátai napokon át keresték. Holttestét február 22-én a búváregység tagjai emelték ki a nagybecskereki központi városi tóból.

Fotó: freepik