Pénteken a Szabadkai Szabálysértési Bíróságon megtartották a harmadik tárgyalást a helybeli Szabó Attila ügyében, akit azzal vádolnak, hogy tavaly július 27-én a tiltakozás ideje alatt a rendőrkapitányság előtt megsértette a rendőrség tagjait. A polgárok ezúttal is támogatásukat fejezték ki Szabó Attilával szemben a Szabálysértési Bíróság épülete előtt.
Mészáros Ljubičić Izabella, a vádlott ügyvédje elmondta, a Belügyminisztérium egyetlen bizonyítéka a sértettnek tekintett rendőrök vallomása.
„Ahogyan azt az előző tárgyalás után is elmondtam, az a felvétel, amely a bizonyítási eljárás része, nem bizonyítja, hogy Attila bárkit név szerint megsértett volna, és ez a mai napon sem nyert bizonyítást” – mondta az ügyvédnő. Hozzátette: a rendőrök maguk is megerősítették, hogy Szabó Attila nem névvel és vezetéknévvel szólította meg őket, továbbá nem végeztek hivatalos intézkedést, ami az ügy lényegét képezi, mivel a vád szerint szolgálat közben megsértett egy hivatalos személyt.
„Tehát nem fordulhat elő, hogy egy rendőr civil ruhában jelenik meg, civilként mutatkozik be, majd azt állítja, hogy valaki megsértette” – mondta az ügyvédbő, hangsúlyozva, hogy ebben az eljárásban az egyetlen lehetséges ítélet a felmentő ítélet.
„Bízunk abban, hogy a bíróság kellően független ahhoz, hogy helyes döntést hozzon” – tette hozzá az ügyvédnő, és kiemelte: a következő időszakban indítványozni fogják egy esetleges újabb tárgyalás megtartását, amelyen meghallgatnák azt a parancsnokot, aki döntést hozott Szabó Attila „brutális” előállításáról.
„Szeretnénk látni, mik voltak ennek az okai: készült-e bármiféle biztonsági kockázatelemzés, illetve fennállt-e annak veszélye, hogy elhagyja az országot. A bevett eljárás még az ilyen jellegű büntetőügyekben is az, hogy először idézést küldenek a gyanúsítottnak, és csak akkor alkalmaznak szigorúbb intézkedéseket, ha nem jelenik meg. Ennek megfelelően nincs oka annak, hogy Attilát ilyen módon, a munkahelyéről állítsák elő. Tekintettel arra, hogy ez súlyos emberi jogi jogsértés, szeretnénk meghallgatni azt a személyt, aki ezt a döntést meghozta.”
Fotó: Magločistač

