Az olajexportáló országok szervezetének nyolc tagja és szövetségeseik (OPEC+) ma úgy döntöttek, hogy áprilisra napi 206 000 hordóval növelik olajtermelési kvótáikat. Ez nagyobb mértékű emelés a vártnál, mivel az Iránban zajló háború destabilizálja a Közel-Keletet és a kőolaj szállítási útvonalait.

A csoport nyolc tagja „megállapodott a napi 206 000 hordós termeléskiigazításban”, amelyet „áprilisban hajtanak végre” – áll az OPEC+ közleményében, amely a piaci egyensúlyra hivatkozik, Irán közvetlen említése nélkül.

A termelésnövelés meghaladja azt a napi 137 000 hordót, amelyet a szakértők a hétvége előtt előre jeleztek. Ugyanakkor az olajárak hirtelen emelkedése is várható.

„Ha az olaj nem tud áthaladni az Ormuzon, a többlettermelési kvóta nem lesz elegendő a piac ellátására” – vélik az elemzők.

A közel-keleti konfliktus miatt veszélybe került a tengeri szállítás az Ormuszi-szoroson keresztül, amelyen a globális olajfogyasztás mintegy 20 százaléka halad át.

A Brent típusú kőolaj – amely a nemzetközi referenciaár – ára már a konfliktus előtt is magasabb volt a geopolitikai kockázatok miatt, hordónként körülbelül 72 dollár körül mozgott, és további meredek emelkedésre is sor kerülhet.

A valóságban jelenleg a logisztikai és tranzitkockázatok fontosabbak, mint a termelési célok – emelték ki az elemzők.

A Közel-Keleten léteznek alternatív infrastruktúrák, amelyekkel megkerülhetők a szoroson áthaladó útvonalak, azonban a nettó hatás így is napi 8–10 millió hordó nyersolaj tényleges kiesését jelenti – tették hozzá.

Az OPEC+ tagjai: Szaúd-Arábia, Oroszország, az Egyesült Arab Emírségek, Kazahsztán, Kuvait, Irak, Algéria és Omán.

icon name=”camera”] Fotó: freepik