Egyáltalán nem bánta meg korábbi kijelentését, miszerint lehet, hogy nem minden usztasa horvát, de minden horvát usztasa – jelentette ki a Vajdasági RTV műsorában Nemanja Zavišić, a tartományi képviselőház alelnöke.

A Szabadság és Igazságosság Párt nemzeti, faji és vallási gyűlölet és türelmetlenség szításának gyanúja miatt tett ellene bűnvádi feljelentést, amit a Vajdasági Szociáldemokrata Liga is támogatott – erre reagálva Zavišić azt mondta: ennek ő örül, mert ez bizonyítéka annak, hogy jó politikai oldalon áll.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

„Arról, hogy törvényt sértettem-e, elkövettem-e valamilyen bűncselekményt, majd a bíróság dönt. Én bízom ennek az államnak az intézményeiben és elfogadom majd a bíróság döntését” – közölte.

Azt viszont visszautasította, hogy ezzel a kijelentésével erőszakra szólított volna fel, mert ő semmilyen erőszakot nem támogat, „még a horvátok ellenit” sem.

„A szerbek soha nem követtek el bűncselekményeket. Mi mindig védekező háborút viseltünk, felszabadító csatákat vívtunk. Mi ugyanezeket a horvátokat felszabadítottuk az első és a második világháborúban, közös államokat csináltunk. Mi soha senkit nem üldöztünk, űztünk el, öltünk meg és irtottunk ki, ezt mindig velünk csinálták” – jelentette ki Zavišić.

A második világháború, a 90-es évek háborúja és a jelenlegi horvátországi események miatt kiáll a kijelentése mellett, hogy „a horvát politikai és intellektuális elit körében, de általában a horvát társadalomban is domináns az usztasa ideológia”, bár szerinte vannak olyan egyének, akik nem ezt az eszmét képviselik.

„Azt remélem, hogy a kijelentésem hozzájárul ahhoz, hogy jobban lássuk, milyen a szerbek helyzete Horvátországban, akik nem írhatnak és nem beszélhetnek a saját nyelvükön, akik hátrányt szenvednek az egészségügyben és a foglalkoztatásban, és akik a koszovói szerbek mellett a legveszélyeztetettebb etnikai közösség egész Európában, amiről mindenki hallgat” – szögezte le Zavišić.

Nem kér bocsánatot az alelnök, aki minden horvátot leusztasázott

„Talán nem minden usztasa horvát, de minden horvát usztasa”

Fotó: RTV screenshot