A gyerekek már egyéves koruk előtt képesek kezdetleges megtévesztő viselkedésformákat gyakorolni: elrejtik a játékaikat, vagy úgy tesznek, mintha nem hallanák meg a szüleiket – írják a kutatók a Cognitive Development folyóiratban publikált friss tanulmányban, amit a qubit idéz. „A korai formák nem feltétlenül tudatos hazugságok. Inkább arról szólnak, hogy megússzanak valamit, vagy plusz jutalomhoz jussanak” – nyilatkozta Elena Hoicka, a Bristoli Egyetem pedagógiai professzora, a kutatás vezető szerzője.

A kutatók több mint 750, 0 és 47 hónapos kor közötti gyerek szüleit kérdezték meg a megtévesztéssel kapcsolatos tapasztalataikról az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából és Kanadából. A kutatásban részt vevő gyerekek negyede körülbelül 10 hónapos korára már gyakorolt valamilyen kezdetleges megtévesztési formát. A gyerekek kétéves koruktól már cselekvésalapú, vagy egyszerű beszédbeli válaszokat is alkalmaztak a megtévesztésre: amikor valamit nem akarnak bevallani, csak megrázták a fejüket, vagy egyszerűen nem mondtak el olyan cselekedeteket, amikről tudták, hogy nem szabadott volna megtenniük, és hároméves korukra kreatív, szociálisan és nyelvileg is összetett megtévesztési formák kivitelezésére is képessé váltak.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

A kutatás eredményei Hoicka szerint azért fontosak, mert „a korábbi vizsgálatok gyakran úgy tekintettek a megtévesztésre, mint egy nagyon kifinomult jelenségre, amely erős nyelvi készségeket és mások gondolkodásának fejlett megértését igényli”. Ugyanakkor a tanulmány szerint a megtévesztés a gyerekek kognitív fejlődésének normális része, aminek alapján a szülők és a pedagógusok is felismerhetik a gyerekek viselkedési mintázatait.

Fotó: Pixabay