Fehér Miklós nyílt levele Pásztor Bálinthoz "Önök nemhogy elferdítették a valóságot, hanem olyan valóságtagadó párhuzamos narratívákat hoztak létre, hogy azt még a szuperhősös univerzum is megirigyelné"

Tisztelt Pásztor Bálint!

Hadd írjak Önnek most valamit olyasvalakiként, aki személyesen profitált azokból a valóban elismerésre méltó politikai eredményekből, amelyekért a vajdasági magyarság egésze tett. Én egy olyan generáció tagja vagyok, aki felvételizhetett magyarul egyetemre, aki részesült MNT-ösztöndíjból, aki megpályázta és megkapta a Várady kiválósági ösztöndíjat mind mester-, mind doktori képzésen, aki kikapcsolódhatott az újvidéki Európa Kollégiumban, és az első könyvem megjelenésekor bemutatót tarthattam az intézményben. Az egész felnőtt életem az Orbán–Vučić-rendszerben éltem le, és ez alapjaiban alakította az értékrendemet. Ha pejoratívan akarnék fogalmazni, azt mondanám: én ennek a rendszernek vagyok a „terméke”.

Hálás vagyok a magyar kormánynak a magyar állampolgárságért, és hálás vagyok a támogatásért, amit az itteni közösségtől kaptam és kapok. A kérdés az, hogy ez a támogatási rendszer vajon azt is jelenti, hogy szemlesütve, szótlanul kell végignéznem mindent, csak azért, mert hálás vagyok? Lehet egy kis kritikát megfogalmazni esetleg? Anélkül, hogy ne bélyegezzenek „ellenségnek” vagy „hazaárulónak”?

Tudja, mi volt a közös pont a támogatások és a tanulmányok során?

Mindvégig, mindenki, az összes tőlem jóval okosabb ember és mentor azt tanácsolta, hogy gondolkodjak kritikusan.

Biztos vagyok benne, hogy Ön is tudta, hogy ennek a rendszernek egyszer vége lesz. Vége lesz az anyaországban, és vége lesz egyszer a hazánkban, Szerbiában is. Még az sem biztos, hogy nem tér vissza újra, de egyszer végleg megbukik. És ennek ellenére nemzeti kisebbségi pártként támogatták/támogatják ezt a rendszert, amely rengeteg, de tényleg rengeteg kárt okozott az egyetemes magyarságnak, sőt, Európának is. Lehetne persze itt most okoskodni, hogy „de Magyarországnak ilyen családbarát kormányra volt szüksége”, meg hogy „nincsenek migránsok”… Erről mondjuk megkérdezném azokat a magyar állampolgárokat, akik vietnámi, kínai, filippínó stb. vendégmunkások miatt vesztették el az állásukat; de akár a határmenti vajdasági települések lakóit is, hogy mennyire volt az jó nekünk, vajdasági magyaroknak, amikor Orbán Viktor „megmentette” Európát, cserébe a határ ezen oldalán embercsempészekkel voltak elfoglalva, és valóban problémát okoztak, vagy hogy Trump békeháborút indított, és hogy az „nem akkora baj”…

De az igazság az – és ez most nagyon-nagyon sok vajdasági magyarnak fájó lesz –, hogy Orbán Viktor és a Fidesz-kormány 16 év alatt generációk jelenét és jövőjét nehezítette meg, vagy tette tönkre. Jól jöttünk nekik, de úgy istenigazából nem nagyon számítottunk. Ez az ébredés most olyan keserédes és nehéz lesz, mint amikor egy görbe este után reggel még érzed a pelinkovácot a szádban, de már nem örömet, hanem hányingert okoz. Önök becsapták és rettegésben tartották az embereket, és becsapták a VMSZ tagjait és szimpatizánsait is.

Egy olyan családbarát kormányról van szó, amelynek egyik nagykövete, Kaleta Gábor szánalmasan kevés büntetést kapott többezer pedofil fényképért és videóért; amelynek egyik keresztény-konzervatív, házasságban élő tagja, Borkai Zsolt egy jachton csalta meg feleségét fiatal lányokkal; amelynek egyik alapító tagja, Szájer József, az alkotmány szövegének kidolgozója saját kezűleg beleírta a dokumentumba, hogy az anya nő, az apa férfi, majd a csúnya rossz Brüsszelben drogokkal a hátitáskájában csúszott le egy ereszen – ami szerinte nem eresz volt! – egy melegorgiáról menekülve; amelynek „sztárpapja”, Bese Gergő, aki a Karmelita Kolostort, a Pesti Srácok és a Megafon irodáját szentelte meg, szintén melegpartikra járt (erre mondják, hogy bort iszik, vizet prédikál? és itt nem a szexuális orientáció a probléma, hanem az az elképesztő képmutatás, amit ezek az emberek tanúsítottak); amelynek leggazdagabb emberei közé tartozik Orbán Viktor veje, Tiborcz István, valamint gyerekkori barátja, Mészáros Lőrinc (borzasztó tehetséges lehet ez a közeg); amelynek tagjai nem tudnak elszámolni 500 milliárdnyi (!) forinttal a Magyar Nemzeti Banknál; amelynek követői között olyan emberek kapnak havonta 1,3 millió forintos fizetést a semmire, mint amilyen Tóth Gabi; amelynek miniszterelnöke, Orbán Viktor személyesen terjesztett fel állami kitüntetésre egy olyan embert, aki ellen korábban már eljárás indult gyermekbántalmazás gyanújával; amelynek hű szolgái a saját népük ellen tevékenykedtek – nem, nem ukrán kémek kémkedtek egy olyan applikációban, amit ukránok készítettek egy ukrán pártnak, amit ukránok támogattak, hogy ukrán kormány legyen Magyarországon… –, hanem egy 19 éves fiatalembert próbáltak megfélemlíteni, akinek normális esetben egy nagyszerű karriert kellene befutnia, adott esetben épp a hazája szolgálatában; és amelynek tagjai alapítványokon keresztül többezer ingatlant játszottak saját kézre, majd menekítették ki Dubajba az értékeiket, amikor már látszott, hogy ennek vége.

És ezek tényleg csak azok a dolgok, amik botrányt okoztak… hol van még a többi, ami ma már meg sem üti az ingerküszöböt. Így játszották Önök is az ide érkező támogatásokat egy szűk üzleti kör kezébe, és így profitáltak ebből a politikai konstellációból.

Most mégis azt mondom: nézzük el ezt, tényleg. Borítsunk rá fátylat.

Megfelelő jogi keretek között, ha nem is az összes, de legalább valamennyi felsorolt tett és ügylet kezelhető. Ami viszont a Fidesz, és ezzel együtt a VMSZ, azaz az Önök legnagyobb bűne, hogy minderről a vajdasági magyarság egy jelentős része még csak nem is hallott!

És ezért van most ez az óriási döbbenet sokak részéről, hogy mégis hogyan történhetett ez? És hogyan lett maga a patás ördög Magyarország új miniszterelnöke?

Önök szisztematikusan szereztek uralmat a hagyományos médiafelületeken, beleértve az egyetlen napilapunkat, melyet pár évtizeddel korábban világszerte megirigyelhettek volna, beleértve a hetilapokat, a helyi újságokat, a folyóiratokat, a rádiókat, a televíziós csatornákat, az összes valamirevaló fesztiválunkat, kulturális rendezvényünket, eseményünket és civil szervezetünket.

Az az igazság, hogy Önök morálisan olyan mélyre süllyesztették ezt a társadalmat, hogy évtizedekbe telik majd helyrehozni. Önök képesek voltak hazudni a szüleinknek és a nagyszüleinknek, és képesek voltak hazudni az elesetteknek, akiknek segíteniük kellett volna. Önök nemhogy elferdítették a valóságot, hanem olyan valóságtagadó párhuzamos narratívákat hoztak létre, hogy azt még a szuperhősös univerzum is megirigyelné.

Önök képesek voltak elhitetni a szüleinkkel és a nagyszüleinkkel, hogy Nyugaton – ahol valószínűleg az ismerőseik, gyerekeik és unokáik élnek – minden egyes nap, minden egyes településen „Allah Akbart” kiabálva rohangálnak öngyilkos merénylők az utcákon; képesek voltak arra, hogy ha a vajdasági magyar ember más bőrszínű embert lát, akkor azonnal retteg/köpköd, mert migránst/terroristát lát; képesek voltak elhitetni az emberekkel, hogy gyárszalagon műtik át az óvodásokat más neműre;

képesek voltak elhitetni a társadalom nagy részével, hogy a kilencvenes évek után megint háborúba sodorják a régiónkat… ezért nagyon, de tényleg nagyon szégyelljék el magukat, mert volt nekünk elég bajunk akkor, és lett belőle generációkon átívelő traumánk, ami máig rengeteg problémát okoz a családokban; képesek voltak elhitetni velünk, hogy a fű máshol sem zöldebb, és olyan szinten lezüllesztették a társadalmat, hogy sokaknak arra sincs pénze, hogy átmenjen a szerb–román határon, és elképedjen, hogy „istenem, minket hogy átvágtak”, mert ott még két falu között is jobb az autóút (csúnya, rossz Brüsszel pénzéből), mint a szerbiai autópálya vajdasági része; képesek voltak olyan szintű propagandát nyomni, hogy a saját szüleink és nagyszüleink inkább hittek Önöknek, mint a saját gyerekeiknek és unokáiknak, hiszen Önök pontosan tudták, hogy a hagyományos média uralmával uralni fogják felettük a narratívát is; és mindemellett képesek voltak több százezernyi eurót költeni hirdetésekre a közösségi médiában, mert ott organikusan azért már nem olyan könnyű forgalmat generálni – ahhoz már tehetség is kell –, de szerencsére adott volt hozzá a tőlünk szerzett pénzmennyiség; képesek voltak olyannyira megfélemlíteni az embereket, hogy inkább csöndben maradtak, mert ha nem így tettek, másnap már nem volt munkájuk, vagy ellehetetlenítették őket.

És most ezek az emberek, több mint százezer vajdasági magyar ember dühös, becsapva érzi magát, fél, és ehhez Önök is hozzájárultak.

Ki a felelős ezért?

Ki a felelős azért, hogy most nekem át kell mennem m a nagyszülőkhöz, és el kell magyaráznom, hogy nem fogják elvenni a kettős állampolgárságot, nem fognak innen Vajdaságból elcibálni az orosz–ukrán frontra, és hogy ez a kormányváltás egy normális demokráciában nem kellene, hogy ekkora indulatokat generáljon? Mert egyszer nyer az egyik párt, egyszer a másik, egyszer koalícióra lépnek, és nyugodtan beszélhetünk a nézeteinkről, anélkül, hogy cirkuszt csináljunk az egészből, hogy olyan egyszavas válaszokat kapjon az ember, hogy Brüsszel, Soros, Zelenszkij, LMBTQ (elképesztő, hogy a magyar „közmédia” milyen gyorsan átállt egy normális(abb) híradásra), és hogy attól félnénk, hogy felmondanak a munkahelyen, mert reagáltam egy adott párt posztjára a Facebookon.

Rövid ideig én is dolgoztam a médiában. A közhiedelemmel ellentétben ahány munkavállaló, annyi vélemény van a szerkesztőségeken belül. Csak míg akinek van lehetősége, lelép, addig vannak olyanok, akiket otthon két gyerek vagy négy-öt unoka vár, akiket etetni kell, és a sokadik harc után azt mondja, hogy „nem ér ennyit az egész, különben szenvedhetünk a családommal”. (Bár ezzel kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy ha elég embernek van egyszerre elege, akkor lehet változtatni.) És vannak olyanok is Önök között, akik tényleg szeretnének tenni a közösségünkért, de nincs rá más módjuk, minthogy belépjenek a Pártba, különben nem kapnak munkát, nem lesznek óvoda- vagy iskolaigazgatók, és nem kapnak munkát a városházán vagy a kommunális vállalatban. És amikor ne adj’ isten lenne egy építő jellegű ötletük, Önök azt úgy söprik le az asztalról, mintha ott sem lett volna, mert Önöknek nem felel meg. De azt azért elvárják tőlük, hogy a Viberen kapott üzeneteket úgy másolják ki, és úgy illesszék be a Facebookon, hogy el sem olvasták. (Ez történik most is, mindenkinek ki lett adva az utasítás, látjuk, tudjuk.)

Tudom, erre most sokaktól jöhetne a „de ez mindig is így volt”. Csakhogy épp ez kellene, hogy legyen a legjobb indok arra, hogy többet ne legyen így. Az, hogy a férj régen verte a feleségét, de még most is veri, ne legyen normális, mert ez „mindig is így volt”.

2026 van.

És azt is lehet mondani, hogy ha ennyire rossz itt minden, akkor miért vagyunk még itt? Mert mindezek ellenére nem ezzel a régióval meg az emberekkel van baj, hanem Önökkel, akik a tudásukat és a tehetségüket nem a közjó érdekében használták fel. Mert én még mindig mosolygok azon, amikor magyarként „Dobar dan!”-nal köszönök a szerb ismerősömnek az utcán, ő meg „Jó napot!”-tal köszön vissza. Mert nekem a zentai töltés jobb futópálya, mint a londoni maraton. Mert én minden egyes alkalommal boldogan olvasom a Mojo téglafalán, hogy mit is jelent „vojvođanski”-nak lenni.

Miért most írom ezt?

Mert most van lehetőség változásra, és mert most (talán) nincs olyan büntetés, hogy rögtön felmondanak valakinek, ellenőrt küldenek a cégére, vagy ellehetetlenítik más eszközökkel.

Önök is átgondolhatják, hogyan tovább. Biztosan jó ötlet olyan pártokkal összefogni és nyilvánosan támogatni, amelyek idegengyűlölők, vagy éppen olyan radikális nézeteket vallanak, amelyek miatt a szüleink és a nagyszüleink szenvedtek nem is olyan régen? Biztos, hogy jó ez akkor, amikor a legnagyobb eredmény, amit az elmúlt időszakból fel tudnak mutatni, az, hogy kitettek egy többnyelvű táblát Felsőhegynél?

Minden párttagjuk vagy szimpatizánsuk átgondolhatja, hogyan tovább: hogy megéri-e a rövid távú anyagi jólétért ezt csinálni akkor, amikor a közösből Önök mindenképpen elvesznek, és végül mindannyiunk családja ugyanabban az összeomló egészségházban vagy kórházban végzi, végül mindannyian magánintézményben várakozunk, mert az is megtelítődik, végül mindannyiunk gyereke és unokája ugyanabban az összedőlő intézményben tanul, végül mindannyian ugyanabban a kisikló csúcsszuper vonatban ülünk, és mindannyiunk nyaka ugyanabban a lyukban törik ki, amikor megpróbálunk kisétálni a lyukakkal teli utcákból. Bárki a párttagságuk vagy szimpatizánsuk közül, aki azt hiszi, hogy őt nem fogják feláldozni, vagy nem esik valamikor valamelyik intézkedésük áldozatává: naiv.

Bármelyikünk állhat egy bizonyos előtető alatt. Szó szerint, és átvitt értelemben is.

A VMSZ nem fog eltűnni egyik pillanatról a másikra, de Ön is tudja, hogy akármennyire hangoztatják, igenis felelősek azért, amiért két népszámlálás között a hivatalos adatok szerint „eltűnt” hetvenezer vajdasági magyar. (Elég sokan a csúnya, rossz Brüsszel felé vették az irányt.)

A magyarországi választásokon nem Magyar Péter volt a lényeg, nem is Orbán Viktor. Sőt, írok még valamit: soha, egyetlenegyszer se forduljon elő többet, hogy egy politikust úgy imádunk, mintha maga lenne Jézus Krisztus, mintha egyszemélyben lenne Európa megmentője, vagy a családok védelmezője. Legyen annak a politikusnak a neve Magyar Péter, Orbán Viktor, Aleksandar Vučić, Josip Broz Tito, vagy Kádár János. Tanuljuk meg felelősségre vonni őket, mert Önök vannak értünk, és nem fordítva. Ettől a naptól kezdve mindannyiunknak az a feladata, hogy kritikusan álljon az anyaországi politikusokhoz és azokhoz az intézkedésekhez, amelyeket mától hoznak. Ennyit kell tenni. Hagyjuk meg a rajongást a zenekaroknak meg a focikluboknak.

Soha ennyien a demokratikus Magyarországon nem szavaztak, és nem álltak egy politikai szerveződés mellé. Itt nincs miről gondolkodni.

Végezetül, ha már valaki eddig eljutott az olvasásban, talán ennyit megengedhetek magamnak, és hadd adjak egy tanácsot: bárki, bárhogyan fenyegetőzik, a szavazóhelyiségben egyedül vagyunk, és arra húzod be az ikszet, akire akarod, azt karikázod be, akit akarsz. Addig tegyünk így, ameddig ezt nem veszik el tőlünk, vagy éppen nem vernek el gumibottal, dobnak ránk könnygránátot. Még most tegyünk így, különben egyszer arra eszmélünk, hogy mi vagyunk azok, akiket a rendszer kihasznál, akiket a rendszer megnyomorít, és mi mondjuk azt beletörődve, hogy „ez mindig is így volt.”

Illusztráció – A VMSZ és Fidesz kampánya Szabadkán a Sportcsarnokban (Fotó: SZMSZ)