Aleksandar Vučić azzal a megjegyzésével, miszerint nem tudja, ki lesz októberben az államfő, megpróbálja összezavarni és idegessé tenni politikai ellenfeleit, ahogyan ezt már korábban is sikerült elérnie egyeseknél, amikor júniusi, majd júliusi parlamenti választásokat lebegtetett meg, nyilatkozta Zdravko Ponoš tábornok, a Szerbia Központ (SRCE) elnöke a Danasnak.
Ponoš hangsúlyozta, hogy Vučićnak nincs világos terve, és minden a miniszterelnöki pozíció megszerzése körül forog számára.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Lépései nagyban attól függnek, hogy mit mond neki az IPSOS, valamint az üzleti és bűnözői körökből érkező partnerei. Csak akkor megy magabiztosan választásokra, ha biztos a hatalmas előnyben, ami azt is jelenti, hogy a választási csalás sikeres lesz, az EBESZ nem veszi észre, az EU pedig nem szankcionálja. Most sokkal bizonytalanabb a helyzet. Legjobb esetben is, minden csatlóssal együtt, beleértve a kisebbségi listákat és természetesen a csalást is, döntetlen közeli eredmény mosolyog rá. Drámai és bizonytalan választásokba még félmillió Bensedin mellett sem mer belemenni. A választások utáni feszültségekről nem is beszélve egy olyan helyzetben, amikor már senkiben sem bízik, függetlenül attól, mennyire alakítja át a rendőrséget és az alvilágot” – mondta Ponoš, majd hozzátette, hogy „Vučićnak nincs jó jelöltje sem az államfői bábszerepre”.
„Amikor teszteli a lehetséges jelöltjeit, Miloš Vučevićtől és Tomislav Nikolićtól kezdve Antićon és Petrovon át egészen Ana Brnabićig és Dubravka Đedović Handanovićig, legszívesebben saját magát is felgyújtaná a kutatási eredményekkel együtt. Ebből az alapanyagból nehéz jó pitét sütni. Az október emlegetése arra is szolgál, hogy mozgósítsa a nyáját. Még inkább arra, hogy fokozza az iránta való hódolatot mint annak az életnek a garanciája iránt, amelyet most élnek, és amelyet nélküle elképzelni sem tudnának” – mondta.
Ponoš azt is kiemelte, hogy Vučić ezért említette azt is: nem akarja letörni az SNS fontosabb embereit azokkal a közvélemény-kutatási eredményekkel, amelyek azt mutatják, hogyan áll a párt velük az élén az ő személye nélküli változathoz képest.
„Az utolsó pillanatig az eget fogja figyelni, és az esőt várja, hogy találjon egy bábelnököt, miközben ő biztonságosan, választások nélkül átülhet a miniszterelnöki székbe. De miközben az esőt várja, még jégeső is érheti” – zárta gondolatait a SRCE elnöke.

