A Bármi áron megtartani – vagy minőségi magyar oktatást építeni? című, a Szabad Magyar Szó portálon megjelent cikkel vitára érdemes témát vetett fel Kőrösi Gábor a vajdasági magyar oktatás helyzetéről.
Vajdasági magyar pedagógusként közel harminc évet töltöttem a pályán. Diplomás történelemtanárként kezdtem dolgozni, majd az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelem Tanszékén magiszteri fokozatot szereztem. Kutatási területem a vajdasági magyar oktatásügy volt.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Tapasztalatom szerint a vajdasági magyarok – köztük a pedagógusok többsége is – félnek a változásoktól, holott a változás új utakat nyithat, és a fejlődés irányát mutathatja.
Pályafutásom során Temerinben, Szabadkán, majd a Közép-Bánát három településén – Tordán, Magyarcsernyén és Magyarittabén – is dolgoztam. Végül azért döntöttem a Németországba költözés mellett – nem divatból, hanem a nyugalom és a biztonság reményében –, mert ráébredtem arra, hogy a politikai hovatartozás és a pártkönyvecske sok esetben többet ér a tudásnál és a több évtizedes tapasztalatnál.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke egy interjúban így fogalmazott a kivándorlással kapcsolatban:
„Az elvándorlásnak gazdasági okai vannak, de a közhangulat is meghatározó. Az emberek azért mennek el, mert nem látják a jövőjüket, vagy úgy érzik, hogy a tehetségük és szorgalmuk nem kapja meg a megfelelő elismerést.”
Ez a késői felismerés az oktatásügyre is fájdalmasan igaz.
A németországi tapasztalat: a minőség elsőbbsége
Németországban, Baden-Württemberg tartományban dolgozva tapasztaltam meg igazán a különbséget. Ott az oktatási rendszer valóban a megoldásokra és a gyermekek szükségleteire összpontosít.
Rugalmas iskolaszerkezet: tízezer lakosnál kisebb településeken is működhet alsó tagozat. Hat gyermek esetén osztályt nyitnak, huszonöt–harmincöt tanulónál pedig két párhuzamos osztályt indítanak.
Iskolaközpontok: ötödik osztálytól a diákok iskolaközpontokba járnak, ahol képességeik és érdeklődésük alapján több irányban folytathatják tanulmányaikat: szakiskolában, Realschuléban vagy gimnáziumban.
Logisztika: a helyi iskolabuszok a diákok órarendjéhez igazodnak, így a tanítás befejezése után a várakozási idő minimális. Ebben a rendszerben a minőség mindig fontosabb a puszta létszámnál.
A vajdasági oktatás problémái
A vajdasági oktatásban a németországi tapasztalataimhoz képest gyakran azt láttam, hogy a szakmaiság háttérbe szorul. Diplomás tanárként az egyik első tablón „előadóként” tüntettek fel, ami különösen bántó volt, hiszen az Újvidéki Egyetemen végeztem történelemtanárként. Ugyanakkor olyan kollégákat is láttam, akik tanítás mellett, hétvégi képzésben szerezték meg tanítói diplomájukat, sokszor megkérdőjelezhető körülmények között. Versenyekre is többnyire én vittem a diákjaimat, gyakran saját magam keresve támogatókat. Amióta nem tanítok, ezekre a versenyekre senki nem viszi e három iskola diákjait.
Az oktatási minisztériumnak tíz-húsz évvel ezelőtt volt kezdeményezése a pedagógusok ötévenkénti minősítésére és a teljesítményalapú javadalmazás bevezetésére, de az elképzelés sajnos megrekedt. Pedig egy ilyen rendszer elősegíthetné, hogy a szakértelem és a jó gyakorlatok az iskolák között is terjedjenek. Ma viszont azt látjuk, hogy megfelelő pedagógiai előképzettség nélkül tanítanak idegen nyelvet „menedzserek”, vagy tartanak testnevelésórát olyanok, akik elsősorban a futball iránti szeretetük miatt kapták meg az állást. Ennek végső soron a diákok látják kárát.
Kulturális sokk és politikai károk
Ha működne egy átgondolt iskolaközponti rendszer, a falusi gyermekek nem kerülnének ekkora hátrányba, és nem érné őket olyan mértékű „kulturális sokk” a városi iskolákban. Nem szembesülnének ilyen éles környezeti, társadalmi és oktatási különbségekkel. Az én fiaim például tizenöt éves korukban láttak először valódi tornatermet, mert a tordai tornaterem felépítése évtizedeken át csupán ígéret maradt. Helyette a gyerekek sakkoznak vagy kártyáznak, miközben a tanár a telefonját nyomkodja – ha egyáltalán bemegy az órára.
Tordán, Magyarcsernyén és Magyarittabén a drasztikusan alacsony osztálylétszám nemcsak a fenntarthatóságot, hanem az oktatás minőségét is veszélyezteti. Aki ma magas szintű tudást vár el, azt a szülők könnyen „gonosznak”, a tantestület pedig „problémásnak” bélyegzi, mert rontja az iskola átlagát.
A Vajdasági Magyar Szövetség politikája sajnos az oktatásban is mély nyomokat hagyott. 1975-ben Újvidéken még annyi magyar óvodás volt, hogy engem is szerb nyelvű csoportba osztottak, majd 1977-ben kerültem át a magyar csoportba. 1979-ben kilenc általános iskolában folyt magyar nyelvű oktatás.
És ma mi a helyzet?
Mindenki tudja, de kevesen merik kimondani: sok esetben a „magyar pénz”, vagyis a különböző ösztöndíjak és támogatások miatt íratnak magyar tagozatra nem magyar anyanyelvű gyermekeket is, akiknek a jelenléte gyakran elsősorban a létszám fenntartását szolgálja. A beíratásnak azonban nem támogatási vagy statisztikai érdekeket, hanem a gyermek valós nyelvi kompetenciáját és oktatási érdekét kellene szolgálnia.
Németországban döbbentem rá igazán arra, mennyire gyermekközpontú lehet az oktatás. Nincs rossz vagy buta gyermek: csak eltérő készségekkel, adottságokkal és igényekkel rendelkező gyermekek vannak.
Nem az a kérdés, hogy megérett-e a vajdasági magyar oktatás egy átfogó reformra. Megérett. A valódi kérdés az, hogy kik, milyen eszközökkel és milyen indíttatásból fogják azt végrehajtani.
Meg kell szüntetni az oktatási rendszer átpolitizáltságát. Erősíteni kell a pedagógusok szakmai önállóságát, és vissza kell adni társadalmi megbecsültségüket.
Az intézményvezetők kiválasztásának pedig a jövőben nem a lojalitáson, hanem a szakmai tudáson, a tapasztalaton és a vezetői alkalmasságon kell alapulnia. A vajdasági magyar oktatásban nem a létszám mindenáron való fenntartása, hanem a minőségnek, a szakmaiságnak és a gyermek érdekének kellene elsőbbséget élveznie.
Mgr. Rontó B. Judit
