A szerbiai képviselőházban hétfőn öt olyan törvényt fogadtak el, amelyek szerbiai útépítésekre szánt hitelmegállapodásokat hagynak jóvá. Három méregdrága gyorsforgalmi útról van szó, amelyekre az állam öt hitelt vesz fel, összesen mintegy 523 millió euró értékben.

A Béreg határátkelőtől Zomboron, Kúlán és Verbászon át Szenttamásig vezető Vajdaság mosolya néven ismert gyorsforgalmi út megépítésére négy banknál (AIK, OTP, Intesa és Unicredit) vettek fel hosszú lejáratú beruházási hitelt.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Az idén márciusban aláírt, a kormány által júliusban, a parlamentben pedig csak most elfogadott szerződés értelmében 29,6 milliárd dinárt, azaz mintegy 240 millió eurót bocsátanak a szerb állam rendelkezésére. A dokumentum megjelöli, hogy a beruházó a Koridori Srbije állami vállalat, a kivitelező pedig az azerbajdzsáni Azvirt cég. Ennyi pénzt kap az Azvirt mind az öt szakasz tervezéséért és egy mindössze 23 kilométeres szakasz megépítéséért – mindezt versenytárgyalás nélkül. A vállalattal kötött szerződést Szerbia Elnöki Hivatalában írták alá, noha Aleksandar Vučićnak ebben az ügyben semmilyen hatásköre sincs. Ő maga tájékoztatott bennünket arról, hogy ez a gyorsforgalmi út 185,5 kilométer hosszú, a szerződés pedig 94,2 kilométerre vonatkozik – írja a Nova.rs.

Az egész történetben az is furcsa, hogy ezt a munkát korábban a kínai állami China Construction Eighth Engineering Division Corp. vállalatnak ítélték oda. Az erre vonatkozó adatok korábban megtalálhatók voltak az Építésügyi Minisztérium honlapján. Az akkori tájékoztatás szerint a kínai céggel kötött keretmegállapodást 2023. október 17-én írták alá, és a teljes, 1,75 milliárd euró értékű projektet Szerbia költségvetéséből, valamint a kínai Exim Bank hiteléből kellett volna finanszírozni.

Az állam összesen mintegy 240 millió euró értékben vesz fel hiteleket két banktól a Belgrádot Nagybecskereken keresztül Újvidékkel összekötő autópálya megépítésére. Az Unicredit Bankkal aláírt szerződés 111 millió euróval, azaz 13 milliárd dinárral hitelezi ezt az útszakaszt. Beruházóként itt a Putevi Srbije szerepel, a kivitelező pedig a kínai Shandong.

Ugyanerre az útszakaszra az Intesa Banktól is vettek fel hitelt mintegy ötmilliárd dinár (kb. 42,7 millió euró) értékben, valamint az NLB Komercijalna Banktól, amely 10 milliárd dinárral, azaz 85,5 millió euróval finanszírozza az autópályát.

A Belgrád–Nagybecskerek–Újvidék útszakasz megépítésének anyagi kerete drasztikusan megdrágult. Ez leginkább a Belgrád és Nagybecskerek közötti szakaszon látszik, amelyről Aleksandar Vučić elnök korábban azt mondta, hogy körülbelül 280 millió euróba fog kerülni, míg a teljes autópálya megépítése 530 millió eurót tesz majd ki. Ez a számítás azonban messze nem volt pontos. Ahogy a Radar megírta, a Belgrád–Nagybecskerek–Újvidék autópálya kínai vállalattal kötött szerződéses értéke nem 530 millió euró volt, ahogy az elnök állította, hanem 1 596 350 000 euró. Bár ez az összeg csaknem háromszorosa a Vučić által említettnek, sajnos még ez sem a végleges ár. A 2027-es pénzügyi stratégia alapján a végső ár drasztikusan magasabb lesz, mivel önmagában a Belgrád–Nagybecskerek szakasz 187,6 milliárd dinárba, azaz mintegy 1,6 milliárd euróba fog kerülni.

Október végéig kellene befejeződnie a Duna-korridornak, a Požarevacot Galambóccal (Golubac) összekötő gyorsforgalmi útnak. Ezt az utat eredetileg 2024 novemberében kellett volna átadni, de a határidőt két alkalommal is meghosszabbították. Az állam most újabb hitelt vesz fel a megépítésére. A kivitelező kínai Shandong cégnek ötmilliárd dinárt (kb. 42,7 millió eurót) utalnak át, a teljes projekt értéke pedig mintegy 524 millió euró.