A Szerb Nemzeti Bank (NBS) közölte, hogy az IPS NBS rendszer résztvevőivel együttműködésben lehetővé tette a deep link technológia használatára vonatkozó szabvány alkalmazását az Utald át (Prenesi) pénzátutalási szolgáltatás keretében.
A jegybank közleménye szerint a fizetési szolgáltatók ennek megfelelően továbbfejlesztették mobilbanki alkalmazásaikat, így az Utald át szolgáltatáson keresztüli fizetési folyamat már külső, harmadik féltől származó alkalmazásokból vagy más megoldásokból is elindítható.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A Viber az első olyan vállalat, amely a szolgáltatást PayChat chatbot segítségével elérhetővé tette felhasználói számára. A megoldás az említett szabványon alapul.
Az NBS magyarázata szerint a PayChat szolgáltatáson keresztül a Viber alkalmazásban folytatott üzenetváltás során a felhasználók egyszerűen kérhetnek pénzt egy másik felhasználótól, illetve pénzátutalást is kezdeményezhetnek a kedvezményezett mobiltelefonszámának megadásával.
A jegybank kiemelte, hogy a szolgáltatáson keresztül kezdeményezett tranzakciók a mobilbanki alkalmazás és az Utald át szolgáltatás biztonságos környezetében kerülnek végrehajtásra, míg a Viber alkalmazásban a fizető és a kedvezményezett közötti kommunikáció zajlik.
A Viber alkalmazásban bevezetett megoldás konkrét példája annak, hogyan alkalmazható az új szabvány – közölte a jegybank.
Ezzel egyidejűleg a szabvány alapot biztosít más innovatív megoldások fejlesztéséhez is, amelyek különböző digitális csatornákhoz, valamint a lakosság és a gazdaság mindennapi igényeihez igazíthatók.
Az NBS szerint ezzel folytatódik az országos azonnali fizetési infrastruktúra fejlesztése, miközben megteremtik az új szolgáltatások kialakításának feltételeit, azok biztonságának és megbízhatóságának megőrzése mellett.
A bankok ennek érdekében továbbfejlesztették mobilbanki alkalmazásukat

