Aleksandar Vučić szerb elnök közölte, hogy csütörtökön New Yorkban, Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén reményét fejezte ki, hogy a két ország szeptember végéig aláírja az új gázmegállapodást.
Vučić az Instagramon azt írta, hogy a Lavrovval, az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakának margóján folytatott tárgyalás „nyílt és tartalmas” volt, a fő téma pedig „az energiabiztonság volt a globális energiaválság összefüggésében”.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Tárgyaltunk a kétoldalú kapcsolatokról, a gazdasági együttműködés erősítéséről, valamint a világ geopolitikai folyamatairól és az ENSZ jelentőségéről és szerepéről a bonyolult globális környezetben” – írta Vučić.
Hozzátette, hogy „hangsúlyozta Szerbia elvi álláspontját”, amely továbbra is elkötelezett a béke és a stabilitás megőrzése, valamint a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett, amely szerinte az egyetlen út a kihívások leküzdéséhez.


