Napi 500 eurót kapott azért, hogy verőembereket szervezzen a Szerb Haladó Párt (SNS) rendezvényeire, miközben az általa vezetett embereknek fejenként 200 euró járt. A párt egyik korábbi újvidéki aktivistája, Momčilo Marjanović a BIRN oknyomozó újságíróinak beszélt arról, hogyan szervezték meg a kormánypárt számára dolgozó csoportokat, hogyan vásárolták a szavazatokat, és hogyan fizették ki az aktivistákat közvállalatokon keresztül. Állítása szerint a 2025. március 15-i belgrádi tüntetés idején a Ćacilendként ismert táborban legalább száz fegyveres embert látott.

Az 54 éves, újvidéki Momčilo Marjanović több mint tíz éven keresztül volt a Szerb Haladó Párt aktivistája. A BIRN-nek adott interjújában részletesen beszélt a szavazatvásárlásról, a párthelyiségek védelmére alkalmazott verőemberekről, valamint azokról a csoportokról, amelyeket állítása szerint azért küldtek az egyetemisták közé, hogy provokációkat és összetűzéseket idézzenek elő.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

Elmondása szerint 2025. március 15-én, a Szerbia történetének legnagyobb tüntetéseként emlegetett belgrádi megmozdulás idején maga is a Pionír parkban, az úgynevezett Ćacilendben tartózkodott.

Feladata az volt, hogy embereit a legveszélyesebbnek ítélt helyszínekre vezesse, ahol az egyetemistákkal vagy az ellenzéki tüntetőkkel kerülhettek szembe.

Marjanović elismerte, hogy csoportjának szükség esetén erőszakot kellett alkalmaznia, de hozzátette: sokszor akkor is sor került erőszakra, amikor erre semmi szükség nem volt.

Legalább száz embernél látott fegyvert a Ćacilendben

Marjanović szerint a 2025. március 15-i tüntetést megelőzően több mint két hetet töltött a Pionír parkban, ahol az általa összegyűjtött férfiak egyik csoportját irányította.

A táborban tett sétái során állítása szerint legalább száz olyan embert látott, akinél pisztoly volt.

A fegyvereket sokan nem is próbálták elrejteni: volt, aki a nadrágja hátsó részébe, más az övébe tűzte a pisztolyt.

Hosszú csövű lőfegyvereket nem látott, de állítása szerint a kézifegyverek jelenléte teljesen nyilvánvaló volt.

Marjanović arról is beszélt, hogy a táborban tartózkodó csoportoknak gumibotok, spray-k és símaszkok álltak rendelkezésükre, amelyeket a parkban felállított sátrakban tároltak.

A légkört úgy jellemezte, hogy sokan alkoholt fogyasztottak, és egyesek kifejezetten reménykedtek abban, hogy összetűzésre kerül sor.

A távfűtőművek igazgatójától kapta az utasításokat

Marjanović állítása szerint a feladatokat és a készpénzes kifizetéseket közvetlenül Nenad Baractól, az Újvidéki Távfűtőművek Kommunális Közvállalat igazgatójától kapta.

A Ćacilendbe indulás előtt a megbeszéléseket Barac igazgatói irodájában tartották.

Marjanović szerint az igazgató arra biztatta őket, hogy szükség esetén minden rendelkezésükre álló eszközzel védjék meg a tábort.

A korábbi aktivista azt állítja, hogy a Ćacilendben töltött időért ő maga napi 500 eurót kapott, míg az általa vezetett férfiak fejenként 200 eurót.

A BIRN megkereste Nenad Baracot, hogy reagáljon az állításokra, az igazgató azonban nem válaszolt a kérdésekre. Ehelyett azt kérdezte, honnan származnak az újságírók információi, majd megszakította a beszélgetést.

Fizetést kapott, pedig soha nem járt munkába

Marjanović arról is beszélt, hogy éveken keresztül fizetést kapott az újvidéki Lisje kommunális közvállalattól, ahol egy ifjúsági szövetkezeten keresztül foglalkoztatták. Állítása szerint azonban egyetlen alkalommal sem kellett megjelennie a munkahelyén. Ezeket a munkahelyeket maga is fantomállásoknak nevezte. Elmondása szerint a párt így jutalmazta az általa nyújtott szolgáltatásokat: rendszeres fizetést biztosítottak számára anélkül, hogy tényleges munkát kellett volna végeznie. Hangsúlyozta, hogy korántsem ő volt az egyetlen, aki ilyen kiváltságokat élvezett.

A készpénzes kifizetések mellett tehát közpénzből finanszírozott jövedelemhez is jutott, miközben valójában a párt számára végzett feladatokat.

Szavazatvásárlás: korábban száz euró, most akár ötszáz

Marjanović egyik feladata az úgynevezett biztos szavazók mozgósítása volt. Elmondása szerint az általa összegyűjtött emberekkel együtt nyomást gyakoroltak a választókra, hogy mindenképpen menjenek el szavazni. Ezért a munkáért szintén pénzt kaptak.

Állítása szerint korábban rendszerint száz eurót fizettek egy szavazatért, most azonban olyan információi vannak, hogy egyes helyeken már 400–500 eurót is kínálnak. A volt aktivista részletesen beszélt arról, hogyan szervezték meg ezeket az akciókat, és milyen szerepet játszottak bennük a párt helyi emberei.

Figyelmeztetés a március 15-i tüntetésen

Marjanović a 2025. március 15-i belgrádi tüntetéssel kapcsolatban egy különösen érdekes részletet is elmondott. Állítása szerint jelen volt, amikor egy rendőrtiszt, aki láthatóan más rendőröknek adott utasításokat, arra figyelmeztette a körülötte állókat, hogy a következő tizenöt percben védjék a fülüket. A volt aktivista elmondta, hogy nem tudta megállapítani a rendőr rangját.

Amikor a tüntetésen a tizenöt perces csend alatt a Kralja Milana utcában egy erős hanghatás miatt tömegpánik alakult ki, Marjanović szerint a Pionír park azon részén, ahol ő tartózkodott, semmit sem lehetett hallani.

A BIRN-interjúban elhangzott állítások újabb kérdéseket vetnek fel a 2025. március 15-i eseményekkel kapcsolatban.

Megtámadták, miután megtagadta a feladatokat

Marjanović szerint akkor kezdődtek a problémái, amikor egyre több megbízást utasított vissza. Állítása szerint fenyegetésekkel és fizikai támadásokkal kellett szembenéznie. Idén májusban feljelentést is tett, miután elmondása szerint Bojan Mihajlović MMA-harcos, a Szerb Haladó Párt aktivistája és annak munkatársa, Vladimir Zukić megtámadta. Mihajlović korábban több erőszakos incidens kapcsán is a nyilvánosság elé került.

A BIRN megkeresésére Mihajlović és Zukić nem kívánt válaszolni az újságírók kérdéseire, és mindketten tagadták, hogy ismernék Marjanovićot.

Elismerte, hogy éveken át kiváltságokat élvezett

A volt SNS-aktivista a BIRN-nek adott interjúban azt is elismerte, hogy a párt tagjaként éveken keresztül számos előnyt élvezett. Nem kellett munkába járnia, mégis rendszeresen kapta a fizetését. Anyagilag kifejezetten kedvező helyzetben volt, és az egészségügyi intézményekben sem kellett sorban állnia – ahogyan a barátainak sem. Hangsúlyozta, hogy mindezzel nem dicsekedni akar, hanem szeretné bemutatni, hogyan működött az a rendszer, amelynek hosszú időn keresztül maga is részese volt. Marjanović abban bízik, hogy vallomása eljut egykori társaihoz is, és közülük legalább néhányan felismerik, hogy rossz irányba haladnak a dolgok.

Momčilo Marjanović (Fotó: BIRN, YouTube, Screenshot)