Az Alkotmányvédők elnevezésű informális szervezet büntetőfeljelentést nyújtott be a Szervezett Bűnözés Elleni Nyomozó Ügyészséghez Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke, valamint Nenad Barac, az újvidéki Toplana Közvállalat igazgatója és a Laboris HRS Kft. munkaerő-kölcsönző felelős személye ellen, miután a BIRN közzétette az újvidéki Momčilo Marjanović, az SNS egykori tagjának vallomását. Az Alkotmányvédők csoportot három ügyvéd – Ivan Ninić, Čedomir Kokanović és Jovan Rajić – alkotja.

Momčilo Marjanović egykori SNS-tag és -aktivista a portálnak adott interjúban részletesen leírta, miként fogadott fel a párt nevében verőembereket, akik március 15. előtt az úgynevezett Ćacilendben tartózkodtak. Azt is elmondta, hogy ott több mint száz felfegyverzett embert látott, valamint hogy az embereivel hogyan hajtott végre szavazatvásárlást és gyakorolt nyomást a választókra. Marjanović kijelentette, hogy a megbízásokért járó teljes összeget készpénzben kapta Nenad Baractól, a Toplana igazgatójától annak az irodájában, amikor pedig Barac nem volt jelen, a titkárnője tette meg ezt helyette. Marjanović becslése szerint az újvidéki vasútállomás tetőszerkezetének a beomlása óta összesen 350 000 és 400 000 euró közötti összeget hozott ki személyesen az újvidéki Toplana Közvállalatból.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

A büntetőfeljelentésben szerepel, hogy az abban megnevezett személyek szervezett bűnözői csoportot hoztak létre azzal a céllal, hogy bűncselekményeket kövessenek el jogellenes anyagi és nem anyagi haszonszerzés céljából az SNS számára.

A büntetőfeljelentésben foglaltak szerint a Laboris HRS felelős személye lehetővé tette a pártszervezeti aktivisták – köztük Marjanović – fiktív foglalkoztatását diákszövetkezeteken és közvetítői szerződéseken keresztül. Azt állítják, hogy ők formálisan a Lisje Közvállalatnál vagy más közvállalatoknál voltak alkalmazásban, ahol rendszeresen kapták a fizetésüket, annak ellenére, hogy a munkahelyükön nem jelentek meg. A feljelentők úgy vélik, hogy ilyen módon a közpénzeket a tüntetéseken elkövetett erőszakra, a polgárok megfélemlítésére és az SNS választási tevékenységeire felfogadott emberek finanszírozására használták fel.

A feljelentésben Miloš Vučevićet azzal vádolják, hogy az SNS elnökeként ő irányította és koordinálta ezt a rendszert, valamint hogy jóváhagyta a közvállalatok és magánügynökségek erőforrásainak felhasználását a pártaktivisták finanszírozására. A dokumentum szerint ezáltal jogellenes előnyhöz juttatta az SNS-t.

Az Alkotmányvédők a három feljelentett személyt bűncselekmény elkövetésére irányuló bűnszövetséggel, a szavazással kapcsolatos vesztegetéssel (vesztegetés elfogadásával és adásával), valamint nyilvános rendezvényen elkövetett erőszakos viselkedéssel vádolják. Barac ellen ezen felül hivatali visszaélés, a Laboris HRS ügynökség felelős személye ellen pedig felelős személyi pozícióval való visszaélés miatt tettek feljelentést.

A Szervezett Bűnözés Elleni Nyomozó Ügyészségtől kérték, hogy sürgősen rendelje el a szerverek, számítógépek és dokumentumok lefoglalását az érintett közvállalatoknál, valamint a Laboris HRS-nél a foglalkoztatási és kifizetési nyilvántartások ellenőrzése érdekében.

Kérték továbbá Marjanović kihallgatását és a védett tanúi státusz megadását a kapott fenyegetések miatt, valamint Barac és az ügynökség felelős személyének letartóztatását a bizonyítékok megsemmisítésének, a tanúk befolyásolásának és a bűncselekmények megismétlésének veszélye miatt.