Mi következik most?

A Bibliában nemcsak az ősi történelem őrződött meg, hanem olyan minták is, amelyek újra és újra megismétlődnek. Íme egy példa: Izrael népének Egyiptomban hosszú időn át kellett érlelődnie arra a felismerésre, hogy a rabszolgaság nem természetes állapot, és hogy a szabadságot érdemes kívánni. Aztán bekövetkezett a Kivonulás: a tenger megnyílt, a fáraó serege a habokba veszett, és volt okuk ünnepelni.

Ám a kivívott szabadság csak a kezdet…

Egyetlen éjszaka alatt kijöttek Egyiptomból, de Egyiptom negyven év alatt sem ment ki belőlük teljesen. Az Ígéret Földjére vezető út a pusztán át vezetett: éhségen, szomjúságon, bizonytalanságon, tévedéseken és csalódásokon keresztül. Ekkor a régi rabszolgaság hirtelen szebbnek kezdett tűnni emlékeikben, mint amilyen valójában volt. Mert nem elég lecserélni a fáraót, ha közben megőrizzük magunkban az igényt a fáraóra.

Milyen találóan írja a Szentírás:

„Bárcsak meghaltunk volna az Úr kezétől Egyiptom földjén, amikor a húsosfazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret!” (vö. Kiv 16,3)

Egy ponton még ezt is mondták:

„Válasszunk magunknak vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba!” (Szám 14,4)

Ez az a veszély, amellyel számolni kell. Egy rossz hatalom bukása még csak a kivonulás Egyiptomból, de még nem az Ígéret Földjére való megérkezés. Most következik a puszta: annak feltárása, hogy milyen mértékű kárt okozott ez a hatalom, a megtört gondolkodás helyreállítása, az intézmények újjáépítése, a törvényesség visszaállítása, a felelősség megállapítása, a korrupció leleplezése, valamint a félelemtől, a vak engedelmességtől és az apró kiváltságoktól való leszokás.

Lesznek hibák, lassúság és csalódások. Akkor majd megjelennek azok, akik ezt mondják:

„Azért régen mégis jobb volt. Tudni lehetett, ki dönt. Legalább tele voltak a fazekak.”

A régi fáraók mindig számítanak a szabad emberek fáradtságára.

A szabadság azonban napi felelősség: hogy többé soha ne térjünk vissza az „egyiptomi húsosfazekakhoz”.

Ezért most bátran előre a pusztán át!

Dragan Muharem