Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elsőként mondott köszönetet a polgároknak a nemzeti tanácsi választásokon való részvételért, külön pedig azoknak, akik a Magyar Összefogásra szavaztak.
„Elég magas feldolgozottság mellett kijelenthető az, hogy a magyar szavazók közel háromnegyedének a bizalmát élvezi. Nem mások sárdobálásával foglalkoztunk, hanem az összefogásban hittünk. Legalább 25 képviselője lesz a 35-ből a Magyar Összefogásnak. A részvételről pontos adataink nincsenek, de a részvételi arány magasabb volt, mint négy évvel ezelőtt” – mondta a VMSZ elnöke.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Fremond Árpádot, a Magyar Összefogás listavezetőjét Pásztor úgy jellemezte, hogy „a közösség egyik legjobb szolgálója”.
Fremond Árpád felszólalása elején kiemelte: most kell szerénynek lenni.
„Köszönet mindenkinek, aki az összefogásra szavazott, azoknak is köszönet, akik nem a mi listánkat támogatták. Köszönet azoknak a VMSZ-eseknek, haladóknak, VMDP-seknek, VMDK-soknak és ligásoknak is, akik annak ellenére, hogy pártjuk az Újrakezdés mellé tette le a voksát, mégis minket támogattak. Rengeteg ilyen embertől kaptam üzenetet” – mondta Fremond.
A listavezető köszönetet mondott a családjának, amiért kitartott mellette, valamint mindenkinek, aki üzenetben bátorította. Kiemelte, hogy erre nagy szüksége volt az elmúlt napokban.
„Soha ilyen mocskos kampánnyal nem találkoztunk. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy az elkövetkező időszakban ne az árkok mélyítésére koncentráljunk. Mi készen állunk arra, hogy ezeket az árkokat betemessük” – mondta Fremond.
A sajtótájékoztatón Pásztor hozzátette, hogy nem tud olyan szervezetről vagy pártról, amely valaha 70 százalékos támogatottságot kapott volna.
„Többen vettek részt a választáson, mint négy éve, és ez az eredmény szól azoknak is, akik az elmúlt négy évben az MNT-t építették, de az új jelölteknek is, hiszen egyénileg, a saját településükön is eredményt értek el. Köszönet, hogy az összetartást választották a széthúzás helyett” – tette hozzá Fremond.
Újságírói kérdésre, a választási csalásra vonatkozó vádakkal kapcsolatban Pásztor azt mondta, hogy a választási eredményeket, vagyis a kudarcot valamivel meg kell magyarázni.
A Délvidéki Tisza Sziget oldalán megjelent állítással kapcsolatban, amely szerint egy applikáción keresztül párhuzamos névjegyzéket vezettek, Pásztor azt mondta, nekik nincsenek ilyen csodafegyvereik.

