– Történelmi tettet vittünk véghez – mondta Rózsa Zsombor, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnöke a nemzeti tanácsi választások éjszakáján tartott sajtótájékoztatón. Gratulált a Magyar Összefogás listájának a győzelemhez, majd elmondta, hogy a nem hivatalos eredmények szerint 12 mandátuma lesz az Újrakezdésnek a Magyar Nemzeti Tanácsban.
„Szembe mertünk nézni egy harmincéves apparátussal és egy olyan párttal, ami tizenhat éve autokratikusan működik a közösségünk felett. Ez egy óriási bátorság. Összeállítottunk egy tizenhat pontos programot, és felkértünk 35 fantasztikus szakembert, akik elfogadták a felkérésünket. A sajtó nem feltétlenül volt a mi oldalunkon, és úgy is nyertünk, hogy komoly választási csalásokról kaptunk bejelentéseket” – mondta a VMÚ elnöke.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A szavazat ára nálunk 3000 dinár – tette hozzá, majd sorolni kezdte a bejelentett visszaéléseket: párhuzamos listavezetés, nyomásgyakorlás, applikáció használata, a kampánycsend megsértése.
„Az Újrakezdés a jövőt jelenti. 12-13 mandátum féléves szervezetként fantasztikus eredmény. S nem mellékes, hogy mi vagyunk azok, akik a magyar kormánnyal és a jövőbeni szerb kormánnyal is tartjuk a kapcsolatot. Van mire büszkének lennünk mindössze hat hónap után is. Ott leszünk az MNT-ben, ahol minden vajdasági magyar embert képviselünk és szolgálunk, és egy igazságosabb rendszer felépítésén dolgozunk. Már holnaptól dolgozunk ezen, hisz óriási felhatalmazást kaptunk” – mondta Rózsa, majd hozzátette: gratulál a Magyar Összefogás listájának, hogy ezúttal megnyerte a választást.
Mezei Zoltán, az Újrakezdés listavezetője is kiemelte, hogy a semmiből indultak, pusztán a lelkesedésükre támaszkodva.
„Ez egy történelmi tett: ellenzéki szervezet még nem hozott ennyi jelöltet. Innentől kezdve megváltozik a politikai közösség léte. Már azzal nyert a közösség, hogy megjelent a többszólamúság. A sajtó meri közölni a megnyilvánulásainkat, ami fél évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Köszönet a támogatóknak, hisz mi mindezt a saját tagságunk és néhány támogató segítségével csináltuk végig. A cél, hogy depolitizáljuk a nemzeti tanácsot, és a szakmai szempontok határozzák meg az MNT döntéseit. Mi ezt misszióként fogjuk fel. Az MNT-n belül egészséges párbeszédre fogunk törekedni, mert csak így lehet egy szebb, új, boldogabb jövőt építeni” – mondta Mezei.

