A Szerbiai Rádió és Televízió jelentése szerint hétfő reggelre az erős széllökések következtében a belgrádi Miloš kenéz utcában az újévi díszítés egy része leszakadt, majd a Közvilágítás Közvállalat munkásai eltávolították.

A városi hatalom bejelentése szerint az újévi díszítés eltávolítását február 15-én kezdik meg. A díszeket szeptember végén helyezték ki és november elsején üzemelték be. Azóta folyamatosan újévi díszben úszik a szerb főváros.

Amikor múlt év márciusában Belgrád akkori polgármesterét, Siniša Malit arról kérdezték az újságírók miért van fenn a díszítés hat hónapon keresztül Mali a következőket mondta: És miért ne lenne? Elmondta akkor azt is, nem érti, hogy miért kellene december 25-én feltenni a díszeket, majd tíz nap múlva le is venni.

Belgrád egy európai nagyváros, konkurensnek kell lennünk. Amikor az emberek arról gondolkodnak, hol fognak majd szilveszterezni, akkor arról még a nyár folyamán döntenek, mondta akkor Mali.

Belgrádban egyébként 300 millió dinárt költenek adóval együtt az ünnepi fények felhelyezésére.

Fotó: N1