Szerző: Bence Erika

Mintha a kiváló ellenzék magától teremtődne, s nem nekünk, magunknak, másként gondolkodóknak kellene létrehozni, fejleszteni, kialakítani, támogatni, tekintélyt és létjogosultságot teremteni neki. Az ellenzék ugyanis nem az uralkodó pártvezérrel szemben megnevezhető másik (esetenként: bukott) politikust jelenti. Az ellenzéknek maguknak kellene lenni.

Talán becsületesebb lenne elismerni az igazságot. Hogy nem akarják, vagy nem tudják fölvenni az ellenzékiség kesztyűjét, mert a világnak e szerencsétlenebbik felén kényelmetlen, veszteségeket hoz, mert – például a tanárok, művészek, más szellemi foglalkozásúak – elveszíthetik népszerűségüket, az irántuk elvárható tiszteletet, akadályokba ütközik legendává válásuk. És ez az, amire az uralkodó pártarisztokrácia igazán vevő: a hiúság alakzataira, a népszerűtlenségtől, a név és a karrier bemocskolásától, az egzisztenciális veszteségtől való félelemre. Szomorú, hogy a mai trendek szerint egy tanárnak inkább népszerűségre kell törekednie, mintsem a tudásátadás tekintélyére; nem a követelményrendszer korrektségére, hanem annak fellazítására, ha azt akarja, hogy elfogadják. Nem a diákok, hanem a szakma. 

Az egyébként értelmiségi családból származó kommentelő abbéli elkeseredésének adott hangot, hogy bár számtalanszor megpróbált már beszélni idős szüleivel, akik végtelenül fel vannak háborodva, és megalázva érzik magukat a jelenkorunkat sújtó gazdasági és megélhetési nehézségek miatt, de ha választások jönnek, ismételten és büszkén adják le a voksukat a regnáló hatalom mellett. Aktuális egzisztenciális helyzetüket sohasem az államhatalommal hozzák összefüggésbe, hanem álmagyarázatokra hagyatkoznak. Ha megpróbálja őket a tényekkel szembesíteni, elutasítják, sőt ostobának minősítik. Az sem érdekli őket, hogy az unokáik már rég külföldön élnek, és sohasem jönnek haza.
Pedig ők is lehettek azok, akiket a hozzátartozóik a kilencvenes években, a tüntetések során a saját testükkel védtek. Anyák és asszonyok a fiaikat és a férjeiket, hogy ne hurcolják el őket ágyútölteléknek a térségi – hivatalosan nem létező – háborúba.