Szerző: Bence Erika

A Te életed is…

Különösen fontos tartalom ez azokban az időkben, amikor kéretlen propagátorok hirdetik a médiában, de főleg a közösségi oldalakon a verés nevelési szerepét, miközben épp most temettek el Szerbiában egy kétéves kislányt, akit a nevelőapja vert halálra, az édesanyja pedig meg sem kísérelte megvédeni. Nem biztos, hogy azért – bár, ki tudja –, mert kifejezetten monstrum, hanem mert gyerekkora óta arra nevelték, hogy a verés hatásos, ha a gyerek nem akar szót fogadni. Jellemző mozzanata ennek a szörnyű esetnek, hogy az anya idősebb gyermekét az édesapa kiemelte a bántalmazó kapcsolatból, a nagyapa pedig vállalta a nevelését – viszont a kislányt, a magatehetetlent sorsára hagyták, feltehetően, mert még nem tudta elmondani, mi történik vele, s valószínűleg, mert kevésbé számított sorsa a fiúénál. Miként feltehetően az anyja sem kapott soha semmilyen helyes mintát arról, hogy mire van joga és lehetősége egy nőnek. Nem mintha ez felmentené annak lelkiismereti és jogi súlya alól, hogy hagyta, a szeme láttára bántalmazzák a gyermekét, miközben egy szerető, gyermeke életét a magáénál is többre becsülő anya a saját testi épségét sem kímélve próbálta volna védeni.

Olvass tovább

Öregapád, aki fújja az ábécét

A házunkban még van két ún. vonalas telefonkészülék. Egyikről azt sem tudjuk, hova tettük, már a számára sem emlékszünk, a másikat meg nem szoktam felvenni, mert csak ügynökök hívnak rajta, és (mert valami ősrégi telefonkönyvből keresik ki a számokat), rég megboldogult férjemet szeretnék meghívni bemutatóval egybekötött vacsorára. Mindenki más már mobiltelefont használ.
És egy vajdasági iskola azzal a – példamutatónak gondolt – határozatával került a médiahírekbe, hogy betiltották a mobiltelefonok használatát a tanórákon, a diákoktól elveszik, és az osztályfőnököknél teszik letétbe a készülékeket. Abban, hogy a Facebookon (ön)képzett polihisztorok ujjongtak a hír hallatán, nincs semmi meglepő, hiszen mindennek örülnek, ami negatív, s amivel gátolhatják a változást. A szomorú az, hogy ezt a szülők és a pedagógusok nagy része is vastapssal fogadta, s hogy általam is ismert magyartanár írta kommentként egy poszt alá, miszerint „nagyon jó”, meg hogy a diákok úgyis csak „gagyi játékokat játszanak” a mobiltelefonokon.

Olvass tovább

Télvíz idején meleg fürdő

Az itthoni mesék meg arról szóltak, hogy hányszor forrt föl a víz térségünk népautójában, a Fityóban, amíg leértek vele a „mi” tengerünkre, ahol a szállodákban ugyan „a pénzes németek” szálltak meg akkoriban is, de „úgysem akartunk oda menni, mi a szabadságot szeretjük”: jó nekünk a kemping. A „rendes anyák” meg úgyis imádnak főzni – el nem mulasztanák a családról való efféle gondoskodást nyaralás alkalmával sem. Hatalmas élelmiszerraktárral pöfögtek hát az autók Bosznia-Hercegovina hegyein át, lefelé a tengerre. Már akinek volt autója, mert a hetvenes években még igen keveseknek volt, miként síelni is csak a lakosság (az akkori elvtársak és elvtárnők) egy szűk rétege járt. Na, igen, volt vállalati és iskolai üdültetés. A szülők egy része ezzel el is intézte az ügyet: a jó bizonyítványért cserébe két-három évente elmehettünk a tengerre vagy a hegyekbe.

Olvass tovább

Mifelénk a helyzet változatlan

Ismerem azt a régi iskolát. Első osztályban minden áldott nap hasfájósan, szorongva indultam el, mert a tanító néni verekedett. Már nincs az élők sorában. Engem, igaz, mert szót fogadtam, sosem bántott. Mégis traumatikus élményé vált számomra az iskola. Nemcsak a rendetlenkedőket, hanem a házi feladatot elmulasztókat, de akár a gyengébben teljesítőket is felpofozta. Persze, sosem történt meg, hogy a párttitkár fiát, a funkcionárius gyerekét verte meg, hanem azokat az egyébként is szociális eseteknek számító delikvenseket, akik megfelelő szülői vagy közösségi felügyelet nélkül nevelkedtek.  Egyetlen eset történt a nyolc év alatt, hogy egy tanárom, pontosabban tanítóm megütött.

Olvass tovább

„…mit érlel annak a sorsa…”

Meg egyébként is, mondják a tapsikolók, nyáron is megtörténik néha, hogy csak 18–20 fokra megy föl a hőmérő higanyszála, mégsem húzunk pulóvert, és nem indítjuk el a fűtést. Mit lehetne kérdezni tőlük? A 18 fokos szobahőmérséklettel a saját és a nemzeti közösség túlélési indexét azonosító, a fentiekben már idézett asszonytól? Tanult-e valaha fizikát, környezetismeretet? Tanult-e valaha?

Olvass tovább

Az első combcsontműtét

Attól, hogy „mi neveltük vagy tanítottuk”, hogy „az osztályfőnöke voltam”, illetve közszereplővé és hatalmi emberré lett tanítványunk „mindig illendően viselkedik és tud köszönni”, a politikai életben faragatlan és cinikus funkcionárius „kezet csókol, amikor véletlenül összefutunk”, még nem homályosítja el a másokkal szembeni, azaz közösségi szinten érvényesített diszkriminációt és erőszakot, nem beszélve arról, hogy  egy „hogy tetszik lenni”-ért vagy egy kézcsókért nem érdemes cinkossá válni, és beáldozni mások egzisztenciáját vagy  az egyéniség és gondolatainak  szabadságát.

Olvass tovább

Öreg forradalmárok

Fiatalnak lenni korábban természetszerű ellenállást jelentett a hatalmi önkény minden formájával szemben, volt szó akár politikai rendszerről, társadalmi berendezkedésről, intézményi vagy családi tekintélyelvűségről, maradi szokásokról, erkölcsi normákról, tiltásokról és korlátokról. Fiatalnak lenni egyenlő volt a folyamatos lázadással.

Olvass tovább