Szerző: Káich Katalin

A sajtótájékoztatón László Sándor rendezői minőségben közönségbarát előadást ígért, mely részben, ha igény van rá, el is gondolkodtathatja a nézőt, de örömteli pillanatokban is bővelkedik. E szándékot csak üdvözölni tudom, hiszen a világ, a miénk sem kivétel, tele van megtört szívű, mérgezett lelkű, fásult emberekkel, „köszönhetően” azoknak az emberőrlő társadalmi körülményeknek, melyek mára már teljes mértékben eluralkodtak a világban. Mintha minden találmány – pl. tévé, internet stb. – meg az egy akaratot hordozó pénzmágnások és politikusok azt tűznék ki célul, hogy elidegenítsék az embereket egymástól, megfosszák őket a gondolkodás képességétől, rabszolgákat faragjanak a zombilétre kényszerített, egyébként pedig a teremtés koronájának kikiáltott emberekből, hogy uralmuk alá hajthassák a kék bolygó lakóit.

Egy ilyen tartalmakat hordozó színházi előadás önmagában figyelemfelkeltő üzenet arra vonatkozóan, hogy végső ideje farkasszemet nézni mindazon gyakorlattal, mindazokkal az eddigi tévhitekkel, melyek mellékvágányra terelték, illetve elsikkasztották az együvé tartozás mibenlétének megnevezését. Hogy hogyan jutott az ország a trianoni sorsra, először ezt a kérdéskört kell tárgyszerűen és hitelt érdemlően – bármennyire is fáj! – megválaszolni.