Többféle gettóba zártság létezik, de az emberiességet elveszejtő és meggyalázó szellemi bezártság a legveszélyesebb, különös tekintettel arra, amikor az ember Isten képére teremtettségéről van szó. A széles körű egyetemes és nemzeti művelődésre alkalmas csapok hatalmi eszközökkel történő elzárásánál nincs életellenesebb, amikor az egyetemes és nemzeti emberi identitástudat a tét, minek lényege a humanitás. Most éppen ilyen helyzet tanúi vagyunk világviszonylati szinten, de még inkább a mikroközösségek esetében. Ma már az is egyértelművé vált, hogy ez utóbbi esetben mi most egyfajta teljes elsorvadáshoz vezető úton járunk: itt és most, éppen egy ilyen körülmény gyors ütemű kibontakozásának kellős közepén vagyunk. S hogy ez pl. többek között miben nyilvánul meg, elmondom. Mert nemcsak az elmúlt tíz évben elvesztett hetvenezer – ha nem sokkal több! –, térségünkből eltávozott magyarról van szó, hanem az itt maradottakról is.  

Az egykori szabad királyi városi státusszal, szecessziós örökséggel meg általános kulturáltsággal büszkélkedő Szabadka arculata, különösen az utóbbi tíz évben, rohamosan megváltozott. Thália templomának tövében immár az új honfoglalók mentalitása honosodott meg az általam csak „hasfájós kántálásnak” nevezett közönségszórakoztató hangos gajdolásnak köszönhetően, amihez a belváros üzleteinek tövében kéregető romacsemeték társulnak.