Ferenc pápa audiencián fogadta Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős magyar kormánybiztost, és áldását adta a tokaji, sőt, úgy általában a magyar borra.

A Duna-Tisza közi Ezerjó vagy a Koccintós kedvelőit is bizonyára megörvendeztető áldást nem volt olyan könnyű megszerezni. Az MTI által ismertetett kormányzati közlemény szerint Magyarország Szentszéki Nagykövetségén keresztül fordult levélben Ferenc pápához, és ebben kérte a magyar bor megszentelését. Ezt követően – nyilván hogy megédesítse a döntést- , Rókusfalvy a Magyar Bormarketing Ügynökségen keresztül harminc tokaji borász összesen 180 palack aszúját küldte el előre a Vatikánba. Az egykori rádiósból lett borász-kormánybiztos a december 27-i – a hagyományos Szent János -napi borszentelésre időzített római audienciára pedig egy külön díszdobozos Tokaj Esszenciát is vitt magával.

Rókusfalvy Pál a személyes találkozó során úgy fogalmazott: „azért érkeztünk, hogy Szent János ünnepén apostoli áldását kérjük ezen Tokaji Aszúra, illetve ezen keresztül a magyar borra, az Istenfélő magyar borászok munkájára!” A kormánybiztos az áldás igénylésénél hivatkozott arra, hogy a tokaji bort Magyarország himnusza is említi (ugye „Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél”). És hogy erre a pápa is mindig emlékezhessen, megajándékozta őt a Himnusz három nyelvű – magyar, angol és spanyol – „elegáns nyomatai”-val.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=337669549203751&set=a.148201424817232&type=3&ref=embed_post