Nem túlozunk, ha azt mondjuk, a májusi ünnepek után történt belgrádi vérengzés komolyan átrendezte az oktatás iránti eddig sem túl megnyugtató országos megítélést. Még azt is gondolhatta az ember, hogy egy kamaszgyerek minden elképzelést felülmúló tette a főváros legelitebb iskoláinak egyikében (bocsássa meg mindenki, de képtelen vagyok egy 14 éves gyermeket monstrumnak, gyalázatos gyilkosnak stb. minősíteni, ahogy folyamatosan teszi a hazai bulvársajtó, sőt a kormányfő is tette a parlament ülésén, de felmenteni sem vagyok képes a szörnyű vétke alól) végre kijózanító hatással lesz a szerbiai társadalomra. Igazából úgy érzem, hogy ez a kijózanodás sem a gyermekek, sem a lakosság körében nem a remélt és elvárható etikai, érzelmi szinten ment végbe. 

Így az eset „hozadékai” nem a mentális és erkölcsi megtisztulás irányába mozdultak el, hanem tovább mélyítették az országos értékválságot. Valamennyit árnyal a dolgon, hogy az eset után kezdődött megmozdulásoknak (Állítsuk meg az erőszakot!) komoly visszhagja lett, és a fősodorbeli mélységes elhallgatás dacára immár másfél hónapja tart, sőt terebélyesedik. (Ebben az elhallgatásban a magyar közszolgálati média teljes mellszélességgel kiáll a hazai mellett, így a vajdmagyar közvélemény jelentős hányadának kevés tudomása van ezekről.)