Hírfolyam
A kisnyugdíjasok megsegítése „védőkiegészítéssel” Még kapható a Családi Kör júliusi száma – lapszemlénk következik
Szerbiában a nyugdíjasok nagy többsége alacsony jövedelemből él, amelyből élelmiszert, gyógyszert, számlákat és egyéb alapvető szükségleteit kell fedeznie. A márciusi hivatalos adatok szerint az átlagnyugdíj 56 851 dinár. Körülbelül 900 000 nyugdíjas számára a...
Rekordszámú támadás éri a queer közösség tagjait
Egyre több támadás éri a queer közösséget Szerbiában, és egyre gyakoribb az erőszak azokkal szemben, akiknek megjelenése vagy tevékenysége nem felel meg a szerb társadalom többsége által elfogadottnak, írja a Deutsche Welle. Az aktivisták szerint a probléma egyik...
A haladók kedvenc orvostanhallgatója vizsgált betegeket egy mobil rendelőben Ez törvénytelen és az etikai kódexet is sérti
Miloš Pavlović, a belgrádi Orvostudományi Kar hallgatója, akit „nulla ćaci” néven, illetve „a tanulni akaró diák” néven is ismernek, és aki a Szerb Haladó Párt által létrehozott, úgynevezett Ćacilend egyik első lakója volt, egy mobil rendelőben két szerbiai faluban is...
Vučić: Szerbia és Magyarország kapcsolatai történelmi szinten vannak
Aleksandar Vučić szerb elnök hétfőn Belgrádban, Magyar József távozó magyar nagykövettel folytatott megbeszélésén kijelentette, hogy a kétoldalú kapcsolatok történelmi szinten vannak, és kölcsönös bizalomra épülnek. „Szerbia és Magyarország kapcsolatai ma történelmi...
Tömegverekedés tört ki egy újvidéki építkezésen
Több személy verekedett össze hétfőn délután fél egy körül az újvidéki Vršac utcai építkezésen – értesült nem hivatalosan az N1. A verekedésben legalább három személy megsérült, őket az újvidéki klinikai központba szállították. A helyszíni szemle folyamatban van. A...
Orvvadászokat értek tetten a sertéspestissel sújtott területen
Három személyt értek tetten orvvadászat közben július 25-ről 26-ra virradó éjszaka a Vladimirci településhez tartozó Fazan vadászterületen, adta hírül az N1. A három személynél vadászfegyvert, teljes vadászfelszerelést, valamint egy illegálisan elejtett, nagy...
Megrepedt egy repülőgép ablaka a Dubrovnikba tartó járaton A gép kényszerleszállást hajtott végre Bécsben
A Norwegian Air Shuttle légitársaság Oslóból Dubrovnikba tartó repülőgépe kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani Bécsben, miután a repülés közben megrepedt az egyik ablaka – írja a zágrábi N1. A DY1922-es járat 6 óra 45 perckor indult Oslóból, és a tervek...
Tengerbe fulladt egy szerb állampolgárságú fiatal férfi Budván
Egy 30 éves szerb állampolgár, R. U. fulladt vízbe a budvai Mogren II strandon – közölte a rendőrség a Vijesti hírportállal. A portálnak korábban azok a szemtanúk is megerősítették a balesetet, akik kihúzták a fiatal férfi holttestét. A helyszínre kiérkeztek a...
Anya és hároméves gyermeke vesztette életét a hódsági balesetben
Hétfő délelőtt valamivel kilenc óra után Hódság és Liliomos között a vasúti átkelőn tragikus baleset történt, amikor egy autó a menetrend szerint közlekedő vonattal ütközött. A balesetben életét veszítette egy anya és a gyermeke. Az N1 nem hivatalos értesülései...
Jovanović: Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem sérült meg senki a zentai Városházánál
Az elmúlt hétvégén vakolatdarabok hullottak le a zentai Városháza kupolájáról. A történtek kapcsán a legfontosabb, hogy személyi sérülés nem történt – ez azonban inkább a szerencsének, mint bármi másnak köszönhető, állapítja meg közleményében Szerbia Népi Mozgalma...
Aleksić: A bizalmatlansági indítvány az egész rendszer ellen szól
Folyamatban van a vita a kormány elleni bizalmatlansági indítvány kapcsán a köztársasági képviselőházban. A Szerbiai Népi Mozgalom parlamenti frakcióvezetője, Miroslav Aleksić az indítvány beterjesztőjeként ismertette a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítvány...
Megújul az euró – bemutatták az új bankjegyterveket
Az Európai Központi Bank (EKB) bemutatta az új eurobankjegy-sorozat tíz előválogatott tervjavaslatát. A július 23-án közzétett elképzelések két lehetséges témakör köré épülnek: az Európai kultúra, valamint a Folyók és madarak. A kulturális koncepcióban Európa...
Ötévente kétezerrel csökken az élve született gyermekek száma Feleannyi gyermek születik 25 év feletti anyáktól, de háromszor annyi 40 felettiektől
2025-ben összesen 59 483 gyermek született élve Szerbiában, ami mintegy kétezerrel kevesebb, mint 2020-ban. A statisztikák szerint az országban ötévente 1 000–2 000-rel csökken az élveszületések száma, írja a 021.rs. A 25 év alatti anyáktól 2005-ben még 25 876 gyermek...
Korać: A kormány valószínűleg maga nyújtja be a lemondást, hogy kiírhassák a választásokat
Ma tartják a szerb parlament rendkívüli ülését, amelynek egyetlen napirendi pontja a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítvány. Žarko Korać pszichológus, egykori szerb miniszterelnök-helyettes az N1-nek nyilatkozva azt mondta: nem gondolja, hogy a képviselők...
Mi lesz az elektromos kétkerekűek sorsa?
Az elektromos kétkerekű járművek használatának új szabályozása heves vitákat váltott ki Szabadkán. Míg a tulajdonosok egy része úgy érzi, hogy egyik napról a másikra ellehetetlenült a korábban jogszerűen megvásárolt járművek használata, a közlekedésbiztonsági...
A Pénzügyminisztérium módosítaná a jövedéki adóról szóló törvényt
A szerb Pénzügyminisztérium dolgozik a jövedéki adóról szóló törvény módosításán. A legjelentősebb változás az lenne, hogy megszűnne a jövedéki adó csökkentésének jelenlegi, 20 százalékos felső határa, amely a hatályos jogszabály szerint a maximális mérték, ameddig a...
Miniszter: Az afrikai sertéspestis miatt eddig 33 500 sertés pusztult el
Egyelőre nem erősítettek meg újabb juh- és kecskehimlős eseteket, mondta hétfőn Dragan Glamočić mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási miniszter, majd hozzátette, eddig kilenc szerbiai önkormányzat területén összesen 33 500 sertés pusztult el az afrikai...
Tragédia Hódságnál, személyautó ütközött vonattal
Hétfőn reggel 9 óra 20 perckor baleset történt Hódság és Liliomos között a vasúti átkelőn. A Blic információi szerint az autó a menetrend szerint közlekedő vonattal ütközött és félő, hogy a szerencsétlenségnek halálos áldozatai is vannak. A lap szerint a helyszínre...
VMDK: Aki nem szégyelli, az helyesli? A párt szerint a VMSZ-nek van szégyellnivalója
Tusványoson Pásztor Bálint kijelentette, hogy a VMSZ-nek nincs szégyellnivalója amiatt, hogy Aleksandar Vučić rendszerének szövetségese. Beszédében a valóság kreatív értelmezését is megengedte magának, amikor azt állította, hogy 2012 és 2014 között ellenzékben voltak....
Az EDDA együttes koncertjét szervező cégeknek is vissza kell fizetniük a kiutalt milliókat Pataky Attila koncertjeivel kapcsolatban valótlan adatközlésre bukkantak
Két valótlan adatközlésre is bukkantak az EDDA együttesnek szánt NKA-támogatások között – közölte a Facebookon Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. „Jóváhagytam két olyan cég támogatásainak a visszavonását, amely Pataky Attila...
Sikerült eloltani a tüzet a Delibláti-homokpusztán
Sikerült eloltani a tüzet a Delibláti-homokpuszta különleges természetvédelmi területén – erősítette meg a Szerbiai Rádió és Televíziónak a pancsovai tűzoltó- és mentőegység. A tűzoltók továbbra is a helyszínen tartózkodnak. A tűz vasárnap ütött ki a különleges...
Brnabić: A hatalom teret ad majd a vitának a parlamentben
A kormányzó többség képviselői a szerb parlament mai rendkívüli ülésén biztosítani fogják a feltételeket ahhoz, hogy megvitassák a szerb kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítványt – jelentette ki a Szerbiai Rádió és Televíziónak Ana Brnabić házelnök. Hozzátette...
Medián: Csökkent a Tisza támogatottsága
Megtorpant a Tisza: egy hónap alatt 3-5 százalékponttal visszaesett a kormánypárt támogatottsága a Medián HVG-ben publikált mérése szerint. Ez a csökkenés egy hónap alatt elég jelentős, már a hibahatár környékén van, foglalta össze a 444.hu. A friss...
Nedeljkov: Ha a CRTA pártok támogatottságáról készült felmérése irreális lenne, már régen kiírták volna a választásokat
A legfrissebb választási közvélemény-kutatásra adott reakciók azt mutatják: az eredményeket nem a kutatás módszertana alapján értelmezik, hanem mindenki a saját politikai érdekei szerint, vélekedik Raša Nedeljkov, a CRTA programigazgatója. Szavai szerint a közvélemény...
Melegebb lesz az augusztus az átlagnál, 30-35 fokra készüljünk a hónap végéig Itt a heti bontás, milyen idő várható a Balkánon
Bár a szezonális előrejelzések nem képesek napról napra pontos időjárást jelezni, a világ vezető meteorológiai központjai egy dologban szinte teljesen egyetértenek: 2026 augusztusa Európa nagy részén az átlagosnál melegebb lesz, és a Balkán azon térségek közé...
Napirenden a bizalmatlansági indítvány
Az ellenzék már februárban kezdeményezte, hogy a parlament tűzze napirendre Đuro Macut kormányával szembeni bizalmatlansági indítványt, a hatalom azonban ezt hónapokon át figyelmen kívül hagyta. Most viszont, a nyár közepén Ana Brnabić házelnök rendkívüli ülést hívott...
Csaknem teljesen lezárták a görög határokat Ha nyaralni indul, szerelkezzen fel türelemmel
Az Észak-Macedónia és Görögország közötti határátkelőkön hétfőn közép-európai idő szerint 5 és 9 óra, illetve görög helyi idő szerint 6 és 10 óra között nagyon lassú lesz az átkelés. A személygépkocsikat tízpercenként engedik majd át, míg a teherforgalmat mindkét...
Lelőtték a berlini támadás feltételezett elkövetőjét
Életét vesztette a berlini Pride felvonulás elleni szombati támadás feltételezett elkövetője, miután egy nagyszabású rendőrségi akció során késsel rátámadt az elfogására érkező rendőrökre. A 21 éves Abdul Balloutot a berlini SEK különleges egységének tagjai lőtték le....
Nagyok a fizetésbeli különbségek Szerbiában
A Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint jelentős az eltérés az egyes ágazatok fizetései között Szerbiában. Ezen adatok alapján a legmagasabb fizetéssel rendelkező szakemberek – a programozók – májusi nettó keresete négyszerese volt az egyéb személyi...
Reggel óta oltják a tüzet a Delibláti-homokpusztán
A Rendkívüli Helyzetek Szektorának tagjai – összesen 13 tűzoltó-mentő hat járművel Versecről, Pancsováról, Fehértemplomról, Keveváraljáról és Alibunárról, valamint az Önkéntes Tűzoltó Egyesület nyolc tagja – vasárnap reggel óta oltják azt a tüzet, amely a...





























