Hírfolyam
Káromkodott a papagáj, amikor meg akarták menteni
B.szd meg, apa! Nem megyek le! – így kiabált egy fa tetejéről Carlos, a kétéves papagáj, amelyikhez a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatot riasztották néhány nappal ezelőtt Pécelre – írja a Blikk. Carlost a kerten belül röptették a gazdái, egyikük karjáról a másikra...
Prostran: A mezőgazdaság csak válságos időkben válik beszédtémává Szerbiában
A gazdák tiltakozása végre rákényszerítette a kormányt arra, hogy komolyan vegye ezt az ágazatot, és hogy az év végéig egy sokkal jobb agrárpolitikát dolgozzon ki, amely valamelyest közelít az EU politikájához – közölte Milan Prostran agrárközgazdász, aki szerint a...
A nyilvános WC-k sztárja
Aznap a pokolban fagyos volt az idő. Lucifer eldöntötte, hogy melegebb helyre költözik, amíg nem változik meg szülőhelyén ez a „pokoli” időjárás. Magával vitte ördögi útravalóját és füstté válva már távozott is. Lent a földön sem volt jobb a helyzet. Régiónk egyik...
Újabb földrengés volt kedden este a romániai Arad megyében
Újabb földrengést észleltek kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében, ahol hétfőn este az első földmozgás és az azt követő számos utórezgés is történt - közölte kedden este a román Országos Földtani Intézet (INFP). Az újabb földrengés...
Befüvezve autózott egy zombori taxisofőr
A zombori közlekedési rendőrök kizártak a forgalomból egy 27 éves taxisofőrt, mivel kannabisz hatása alatt autózott, közölte a belügyminisztérium. A sofőrt a rendőrségi fogdába vitték tisztulni, az egyenruhások szabálysértési feljelentést tesznek...
Ponoš: Ilyen feltételekkel sem a népnek, sem az ellenzéknek nem hiányzanak a választások
Zdravko Ponoš, a Szerbia Központ (SRCE) mozgalom elnöke kijelentette, hogy a „népi lázadás” követeléseit magasabb szintre kell emelni, mert értékelése szerint bizonyos személycserék semmit sem változtatnának a jelenlegi helyzeten. A politikus szerint ilyen feltételek...
Vučić: Azért fogok küzdeni, hogy a tömeggyilkosok és segítőik a legszigorúbb büntetést kapják
Aleksandar Vučić szerb elnök az állami köztelevíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a lehető legsúlyosabb büntetést fogja kérni azokra, akik tömeggyilkosságokat követtek el, illetve azokra, akik felfegyverezték és segítették őket. Az államfő megjegyezte, hogy...
Hatodikos lány erőszakoskodott egy osztálytársnőjével Mirijevón
Belgrád Mirijevo nevű negyedében, a Pavle Savić Általános Iskolában történt kortárs erőszakről készült felvétel jelent meg a közösségi hálón. Milan Krstić igazgató a köztévé műsorában elmondta: az eset pénteken történt, amiről ő hétfőn értesült, és meg is tette a...
Börtönkórházba szállították a mladenovaci tömeggyilkost
Igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálat céljából a belgrádi körzeti fegyház börtönkórházába szállították a Mladenovac és Smederevo környéki falvakban elkövetett gyilkosságok gyanúsítottját, U.B.-t. Ezt a smederevói felsőfokú ügyészségről is megerősítették az állami...
Meghosszabbította a pályázati határidőket a Mezőgazdasági Minisztérium
Négy támogatás esetében meghosszabbította a pályázati határidőt a Mezőgazdasági Minisztérium, így a méhkaptárok utáni támogatások igénylésének határideje, valamint a hizlalásra szánt szarvasmarhák, továbbá sertések, birkák és kecskék után járó támogatások igénylésének...
Szerbiában évente több mint ezren halnak meg húgyhólyagrákban
A becslések szerint Szerbiában évente több mint ezren halnak meg húgyhólyagrákban, közölte a Szerbiai Onkológusok Egyesülete (UMOS). Az egyesület Belgrádban egy performansz-kiállítás keretében ezer narancssárga léggömb felröptetésével csatlakozott a húgyhólyagrák...
Újabb rejtélyes haláleset történt az orosz elit tagjai közt
Újabb rejtélyes haláleset történt az orosz elit tagjai közt, szombaton megbetegedett, majd meghalt a kubai látogatásból hazatérő miniszterhelyettes, írja külföldi hírforrások alapján a 444.hu. Az eddigi információk szerint a 46 éves Pyotr Kucherenko az orosz...
Az állami próbaérettségi két felmérőjét is lemondták, a diákok csak egy tantárgyból írnak tesztet
A négyéves középiskolák harmadik osztályos tanulói május 31-én tesznek állami próbaérettségi vizsgát, de csak anyanyelvből írnak tesztet. A matematika, illetve a harmadik tantárgyból történő próbavizsgát lemondták, értesült a Danas. Az oktatási minisztérium erre...
Vučić meglátogatta a mladenovaci és smederevói áldozatok hozzátartozóit
Aleksandar Vučić szerb elnök kedden meglátogatta a mladenovaci és smederevói tömegmészárlás áldozatainak szüleit és hozzátartozóit. Az államfő Duboni településen a Panić és a Todorović, Orašje faluban pedig a Stevanović, a Milić, a Milovanović és a Mitrović...
Holtan találták a népszerű belgrádi autós YouTube-ert
Surčinban egy csarnokban holtan találták a népszerű szerb influencert, Mirko Rašićot (33). Holttestét orvosszakértői boncolásra küldték, írja a fővárosi sajtó. A feltételezések szerint a fiatal férfi öngyilkos lett. Mirko népszerű belgrádi autószerelő, kilenc éves...
Gašić: Panić nem Vučić komája
Bratislav Gašić belügyminiszter a szerb képviselőházban kijelentette, hogy Uroš Panić, aki gyorshajtásról és a rendőrök sértegetéséről posztol felvételeket a közösségi oldalakra, nem a szerb elnök komája. - Hogy édesapja és Aleksandar Vučić ismerősök-e már régebb óta?...
Mintha dézsából öntötték volna (Fotó)
Kedden 13:45-kor hirtelen nagy mennyiségű csapadék zúdult le Szabadkára. A villámlással és mennydörgéssel érkező zivatar nemcsak záporesőt, hanem jégesőt is hozott. Az égszakadás kevesebb mint fél órán át tartott, és ez idő alatt 22 liter csapadék hullott...
Vandálok randalíroztak a palicsi Brodban
Május 19-éről 20-ára virradó éjszaka ismeretlen tettesek szétverték a Palicsi tónál lévő Brod kávézót. Milovan Minić tulajdonos a gradsubotica.com portálnak úgy nyilatkozott: ilyen mértékű rombolásra még nem volt példa Palicson. A pénteken este rendezett állapotban...
Mintegy 32 kilogramm marihuána volt az autóban
A Novi Pazar-i rendőrség csaknem 32 kilogramm marihuánát foglalt le, és öt újvidéki embert tartóztatott le kábítószer-csempészet gyanújával – jelentették be. Az éjszaka folyamán a Novi Pazarban, Pilareta faluban a rendőrök megállítottak egy autót, amelyet A.S. (27)...
”Nem csak az a probléma, hogy a Telekomnak milyen befolyása van a piacon”
Az a tény, hogy néhány fontos dolog kimaradt az Európai Parlament Szerbiáról szóló jelentéséből „komoly hiányosságra utal” a dokumentumban - jelentette ki Marko Milosavljević, a Ljubljanai Egyetem kommunikációs tanszékének vezetője. Az Európai Parlament képviselői a...
Nagy a nyomás Szerbia szerte Bővült azoknak az intézményeknek listája, akiknek embereket kell vinniük a közelgő találkozóra.
Bogosav Nešović, a belgrádi Köztisztasági Vállalat egykori alkalmazottja, illetve Željko Veselinović képviselő, a „Sloga” Szerbiai Egyesült Szakszervezetek elnöke az N1 Dan című műsorában rámutattak arra a nagy nyomásra, amelyet Szerbia szerte – különösen a...
Kedden folytatódik a szerb népképviselőház ülése
Ma folytatja ülését a szerb népképviselőház, amelyen a május elején történt tömeggyilkosságokkal kapcsolatos kormányjelentést vitatják meg - számol be a szerbiai közmédia. A biztonsági helyzetről szóló kormányjelentés mellett a képviselők megvitatják a kereskedelmi...
Át kell alakítani a belgrádi iskolát A tragédia után a felújítás új kezdetet szimbolizálna
A Vladislav Ribnikar általános iskolába járó gyerekek szüleinek többsége úgy nyilatkozott, hogy megfelelő számukra, ha a gyerekek az általuk ismert környezetbe térnek vissza, de a teret át kell alakítani - jelentette ki Milan Pašić oktatási miniszter-helyettes....
Verbálisan bántalmaztak egy roma kislányt az osztálytársai
Az „Opre Roma Srbija" mozgalom nyílt levelet intézett a verbászi Petar Petrović Njegoš Általános Iskola igazgatójához, amelyben mély aggodalmának ad hangot az iskolába járó egyik roma lánnyal való rossz bánásmód miatt - írja a 021.rs. Az a bánásmód, amelyet...
Kifogásolják a Pink és a Happy TV műsorait A csatornákról ugyanis hiányoznak a gyermekeknek szánt műsorok
A REM beszámolója szerint az idei év első három hónapjában a Pink és a Happy televíziókban volt gyerekműsor - három hónap alatt nagyjából 5 óra, akár 18 perces programokat építettek be. A Szerbiai Oknyomozó Újságírás Központ (CINS) feltárta, hogy mit értett a két...
Szeptembertől ingyenes lesz az óvoda Óbecsén
Szeptembertől ingyenes lesz az óvoda Óbecse község területén – jelentette be a községi képviselő-testület hétfői ülésén Vuk Radojević polgármester. Az ülésen elfogadott költségvetés-módosítással erre a célra összesen 10,3 millió dinárt tervezett be az önkormányzat,...
A régióban Szerbiában a legmagasabb az infláció Európában is csak két ország előz meg minket
Az Eurostat legújabb közlése alapján áprilisban Szerbiában volt a legmagasabb az infláció a régióban, míg Európában csupán két országban volt magasabb az infláció mértéke. Az adatok alapján a régióban áprilisban a legalacsonyabb, 8,6 százalékos infláció Montenegróban...
Szerb turisták rekedtek Olaszországban Az Etna kitörése miatt átmenetileg nem szállnak fel a repülők
Kitört az Etna vasárnap, és vastag hamuréteggel borította be nem csak a közelében lévő repülőteret, hanem Catania utcáit és házait is, ezért a térség légi forgalmát a levegőbe kerülő nagy mennyiségű vulkáni hamu miatt korlátozni kellett. Így többek között száz szerb...
Ismét bombariadó volt több iskolában is
Bombariadó volt a pranjani és takovoi általános iskolákban, de Čačakon is voltak hamis bejelentések. A Gornji Milanovac-i Desanka Maksimović és a Momčilo Nastasijević Általános Iskolákban, továbbá a pranjani Ivo Andrić és a takovói Takovski Ustanak Általános...
Elesett az elektromos rollerrel, kórházba szállították
Újvidéken két baleset is történt hétfő délután, egy férfi leesett elektromos rolleréről, egy kerékpárost pedig elütöttek. Az 52 éves férfi 16 óra 50 perc körül esett le a rollerről, a 021.rs-nek a sürgősségi szolgálat szóvívője, Dr. Zoran Krulj elmondta, hogy a...





























