Hírfolyam
A Vučić rezsimjéhez hűséges lap szerint alig 50 ember tüntet Belgrádban
Ugyanúgy, ahogy az előző tiltakozás alkalmával, a mai tüntetés kapcsán is az Aleksandar Vučić rezsimjéhez hű sajtótermékek megpróbáltak hamis képet festeni a szerb fővárosban zajló eseményekről. Miközben emberek tízezrei hömpölyögnek kilométeres sorokban, a rezsimhű...
Az elmúlt 10 év legtömegesebb tüntetése zajlik Belgrádban, pártszimbólumok nélkül
„Szerbia az erőszak ellen” elnevezéssel zajlik tüntetés ezekben a pillanatokban is Belgrádban. A szerb sajtó beszámolója szerint ekkora embertömeg az elmúlt 10 évben nem vonult a főváros utcáira. A békés tiltakozók a parlament elől indultak a Knez Miloš utcán át a...
Három hétig ingyen lehet parkolni a Szabadegyetem melletti parkolóban
A kivitelező becslése szerint 20 napon át tartanak a munkálatok a Szabadegyetem melletti parkoló közelében. Ebben az időszakban nem fizettetik meg a parkolást, azoknak pedig akik bérlettel rendelkeznek, meghosszabbítják majd a parkolójegyet, közölte a városi...
Szlovákia biztonsági okokból ideiglenes határellenőrzést vezet be
Szlovákia – a Magyarországgal, Ausztriával, Lengyelországgal és Csehországgal közös határszakaszain, valamint a nemzetközi repülőtereken - 2023. május 24. és június 8. között biztonsági okokból ideiglenes határellenőrzést vezet be, tájékoztat a police.hu. Az említett...
Egyre több gyereket már az általános iskolába se íratnak be
Folyamatosan növekszik azoknak a gyerekeknek a száma Szerbiában, akiket már az általános iskolába sem íratnak be. Számuk az elmúlt 12 évben 6 százalékkal növekedett, hangzott el a Demokrácia Központ Alapítvány vitaestjén. Ksenija Petovar, a Demokrácia Központ...
Egy perc nem elég
John Cage 1952-ben írta meg talán legnagyobb hatású művét, a 4'33"-et. Ebben a kísérleti művében egyetlen hangot sem szólaltatnak meg a zenészek, a szimfonikus zenekar ott ül négy perc harminchárom másodpercen keresztül, és nem csinál semmit. A karmester csak áll,...
Információs napok az IPA-pályázatokkal kapcsolatban
Az Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia program négy információs napot hirdet a 2021-2027-es időszak első pályázati felhívásához kapcsolódóan. A rendezvények célja, hogy részletesebb képet adjon a felhívás legfontosabb szabályairól. Az információs napok ingyenesek,...
„Azokat üldözik, akik legálisan tartanak fegyvert, pedig ők a legfegyelmezettebb polgárok”
„A sajtóban egyféle üldözés zajlik azok a fegyvertulajdonosok ellen, akik legálisan, engedéllyel tartanak lőfegyvert, holott ők ennek az országnak a legfegyelmezettebb polgárai, hiszen tudják, hogy a legapróbb szabálysértésért – a szomszéddal vagy egy másik sofőrrel...
Közel nyolcvan középiskolás vetélkedik Óbecsén
Ötvenhatodik alkalommal vette kezdetét pénteken délután a Középiskolások Művészeti Vetélkedője az óbecsei Városi Színházban. Közel nyolcvan diák áll a zsűrik elé a mai és holnapi döntőn a beszédművészeti és az irodalmi kategóriában. A rendezvényt Oláh Tamás szervező...
Meggyilkoltak egy fiatal lányt Belgrádban
Belgrád Zvezdara városnegyedében pénteken holtan találták a 22 éves A.S.-t. A fiatal lányt nem hivatalos értesülések szerint megerőszakolták, majd megölték. A bűntény a Madrid utcában történt, ahol jelenleg is a rendőrök helyszínelnek. Ugyancsak nem hivatalos...
Műanyaghordókban rejtettek el több millió eurót a balkáni kartell tagjai (Fotók)
A balkáni drogkartell csütörtökön őrizetbe vett tagjainak lakásaiban és más ingatlanaiban tartott házkutatás során a rendőrök több mint 2,7 millió eurót találtak. Azon kívül, hogy a gyanúsítottak lakásaiban is nagy mennyiségű pénz volt, az egyik helyszínen a rendőrök...
Nyergesvontató ütött el egy kisfiút Péterváradon
Egy hétéves kisfiú sérült meg, amikor Péterváradon elütötte egy nyergesvontató, írja a 021.rs. Dr. Zoran Krulj, a mentőszolgálat szóvivője a portálnak elmondta, hogy a mentők 11:45 körül értek a helyszínre, majd miután a sérült fiút elsősegélyben részesítették, a...
Külföldi szakértőket is alkalmaznának Szerbiában
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke kiemelte, hogy Norvégiából, az Egyesült Államokból valamint az UNICEF-en keresztül is fognak szakértőket alkalmazni Szerbiában azért, hogy a tragédiában érintett gyerekeket és szülőket támogassák. Beszélnünk kell a szülőkkel, és a...
Egy minőségi karóra legfőbb jellemzői
A karóra egy rendkívül személyes dolog. Mindenkinek megvan a saját ízlése belőle a dizájn és a stílus tekintetében. Ezért ezzel a cikkel nem azt akarjuk megmondani, hogy mi a jó vagy rossz választás belőle, hanem azt, hogy általánosságban miről ismerszik meg egy...
Fulladást okozhat a Zara egyik baba ingje
Visszahívta az egyik kisbabáknak tervezett ingjét a Zara, mert fulladást okozhat, közölte a NEPRO, a kereskedelmi minisztérium honlapja. A hosszú ujjú ing elülső részén öt gomb van. A modell száma 6048/551/400, kódja 06048551400188. A gyártó az isztambuli Gomlek GIYIM...
A közösségi háló gátat szab a vállalat sikerének?
Egyre több cég dönt úgy, hogy letiltja a közösségi platformokat a hálózatukról annak érdekében, hogy ne menjen a munkavégzés rovására. A közösségi háló sajnos valóban akadályozó tényező a teljesítményben, közvetve pedig a vállalat sikerében is. A közösségi háló...
Ezekre figyelj, ha chiptuningra vinnéd az autód
Chiptuninggal számos vállalkozás és magánszemély foglalkozik szerte az országban. Csakúgy, ahogyan más szakmákban is előfordul, itt sem minden szakmabeli végzi kellő precizitással a munkáját. Fél óra alatt nem lehet csodát tenni Határozottan javasolt néhány dolognak...
Hogyan teremts optimális fényeket az irodai munkához?
Az irodai munka több szempontból is megterhelő, gondolj csak a folyamatos ülő életmód hátrányaira. A szem túlterhelése is súlyos panaszokat okozhat, amihez nagyban hozzájárul a nem megfelelően kialakított világítási rendszer. Mindig optimális fényviszonyokat kell...
Az MNT által támogatott művészeti díjak
A Magyar Nemzeti Tanács által támogatott vajdasági magyar művelődési-művészeti díjakról is döntött az MNT pénteki ülésén. Fremond Árpád ismertette a javaslatot, amit a tanács tagjai egyöntetűen elfogadtak. Az MNT által támogatott díjak a következők: Híd Irodalmi Díj...
Az elhunyt polgárok fegyvereit is le kell adni
A tulajdonos halála után megmaradt fegyvert is át kell adni a rendőrségnek –tájékoztatott a Belügyminisztérium. Az illegálisan tartott fegyverek és lőszerek, valamint robbanószerkezetek leadására vonatkozó felhívás alkalmából a Belügyminisztérium arra is felhívta a...
‘Elmentem a templomba gyertyát gyújtani, kamerák nélkül’
Elmentem a templomba gyertyát gyújtani, kamerák nélkül -nyilatkozta Aleksandar Vučić, szerb köztársasági elnök ma a sajtónak. Mint mondta, ő is gyújtott gyertyát a szerbiai tömeggyilkosságok áldozataiért, azonban erről nem készített sem videót, sem fényképet. Egy...
Nem mond beszédet Zelenszkij az Eurovíziós Dalfesztiválon
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) elutasította Volodimir Zelenszkij kérését, hogy beszédet mondhasson az Eurovíziós Dalfesztivál hétvégi döntőjén – írta meg a new.sky.com. A versenyt az Egyesült Királyságban rendezik meg a BBC közreműködésével valójában...
Ezek lettek a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű országos és regionális rendezvényei
Pénteki ülésén fogadta el a Magyar Nemzeti Tanács a vajdasági magyar kiemelt jelentőségű hivatásos és amatőr országos és regionális rendezvények listáját. A kulturális bizottság javaslatára, az MNT tagjai a következő rendezvényeket emelték ki: Vajdasági magyar kiemelt...
Szabadkán is adtak le fegyvereket
Szabadkán is megkezdték az illegális fegyverek beszolgáltatását, három nap alatt két automata puskát, két katonai fegyvert és egy kézigránátot adtak át a hatóságoknak -nyilatkozta az illegálisan tartott fegyverek kötelező leadása kapcsán Borivoj Mucalj szabadkai...
Megérkeztek az új üzemanyagárak 2 dinárral tankolhatunk olcsóbban péntektől
A szerbiai benzinkutaknál péntek 15 órától olcsóbb lesz az üzemanyag az előző héthez képest. Az eurodízel, és a benzin literenkénti ára két dinárral lesz alacsonyabb. Így az eurodízel a következő hét napban 180 dinár lesz, míg a BMB 95-ös benzin 173 dinár. Az előző...
Sokkal több szakemberre lenne szükség az iskolákban
Az oktatási minisztérium adatai szerint Szerbiában 1766 iskolában 2506 pszichológus és pedagógus dolgozik, ami statisztikailag iskolánként másfél szakmunkatársat jelent. A gyakorlatban azonban több iskolában nincs sem pszichológus, sem pedagógus. A 2015. évi általános...
Rengeteg fenyegetéssel kapcsolatos ügy kerül a rendőrség elé
Több tucat fenyegetéssel kapcsolatos ügyet tárt fel a rendőrség, és attól tartanak, hogy még nincs vége ennek. A "Vladislav Ribnikar" általános iskolában és Mladenovac környékén történt tragédiák után a rendőrség szinte minden nap jelentett azokról az intézkedésekről,...
Mikor kezd lassulni az infláció?
2022. április 7. óta először döntött úgy a Szerb Nemzeti Bank, hogy nem emeli a referencia-kamatlábat. Ez egy kis szünet, meglátjuk, hogy hoznak-e a korábbi intézkedések eredményt - mondta Vladimir Vasić pénzügyi szakértő az N1-nek. Ha megnézzük Európát, vagy...
Miroslav Lajčak a szerb elnökkel is találkozik
Az EU Belgrád és Priština közötti párbeszédért felelős különmegbízottja előzőleg Albin Kurtival tárgyalt, ma pedig Miroslav Lajčak Aleksandar Vučić szerb elnökkel találkozik. A megbeszélést követően a szerb államfő nyilatkozik a sajtónak. Lajčak azután érkezik a szerb...
Jövő szombaton Vajdasági Piknik
A Vajdasági Baráti Egyesület május 20-án nyolcadik alkalommal szervezi meg Magyarországon a Vajdasági Pikniket, amit ezúttal az Etyek melletti Zoltán és Diana Horgásztó és Pihenőparkban tartanak meg. A Vajdasági Pikniken idén is két diszciplínában hirdetnek versenyt:...





























