A VMSZ elleni kritika éle nem a félresikerült demográfiai becslésekre szokott irányulni. Sokkal inkább a párt által művelt hatalmi kultúrát szokta piszkálni. E tekintetben idézzünk egy Pásztor-interjúból, amelyet 2016 karácsonyán készített vele a Vajdaság Ma. A kontextusról annyit, hogy ekkorra sikerült – máig tisztázatlan körülmények között – zátonyra futtatni a Magyar Mozgalom köztársasági választási szereplését, ill. kiiktatni a szervezet vezetői közül Korhecz Tamást egy alkotmánybírói mézesmadzaggal. Mit mondott tehát Pásztor? Ezt:

„Még azok is tőlünk kérik és várják a segítséget, akik egy-másfél évvel ezelőtt egy másik politikai opcióban látták a potenciális segítségnyújtót. Ennek eredményeként jutottam abba a helyzetbe, hogy – mert fontos intézményről van szó – intéznem kellett a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar működésének feltételit, az épület további felújításának ügyét, a szabadkai Népkör épületének állagmegóvását és felújítását. Függetlenül attól, hogy e két intézmény embereinek egy része politikailag, emberileg nem volt korrekt sem hozzám, sem a VMSZ-hez. De a csata befejeződött, új helyzetet teremtett, ebben egy felelős közösségi vezetőnek a feladata – mert ebben a pillanatban én vagyok az, tetszik ez valakinek vagy sem –, megpróbálja konszolidálni a viszonyokat, ügyeket intézzen, az előrehaladás érdekében, és én ezt fogom csinálni mindazokkal, akikkel lehetséges. Bennem nincs gyűlölet, sem revansizmus, túl tudok lépni az árnyékomon, és ezt nem csak mondatokkal tudom bizonyítani.”