Hírfolyam
Tizenkét országban egyáltalán nem lesz szavazóhely, mintegy tízezer választópolgárt érint a döntés Krstić botrányosnak nevezte azt a döntést is, amely szerint a külföldi szavazóhelyeknek szerbiai idő szerint kell nyitvatartaniuk
Tizenkét olyan országban, ahol jelentős az érdeklődés az október 25-i szerbiai parlamenti választások iránt, egyetlen szavazóhelyet sem jelöltek ki – mondta az N1-nek David Krstić, a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) tagja. Az érintett országok között van...
Haladó párti választási jelszavakkal lepecsételt bankjegyeket adott ki egy újvidéki bankautomata
Újvidéki polgárok vasárnap az Autonomija portálnak arról számoltak be, hogy egy bankautomatából olyan 1000 dináros bankjegyeket vettek fel, amelyekre kék pecséttel a Szerb Haladó Párt (SNS) választási jelszavait nyomták rá. A bankjegyeken a „Srbija pobeđuje” (Szerbia...
Lázár: A hatalom fejezze be az emberek zsarolását! (videó)
Senki nem szeret úgy adót fizetni, hogy nem tudja, mire megy el a pénze – úgy lenne sportszerű ez a történet, ha a polgárokat tájékoztatnák arról, hogy a hatalom mire költi a pénzüket – mondta Dejan Šoškić, aki 2010. július 28. és 2012. augusztus 6. között a Szerb...
„Ha nem sikerül megdönteni a hatalmat, tömeges lesz a kivándorlás”
Az Egyetemista lista – Az egyetemisták győznek elnevezésű választási lista hétfőn este lakossági fórumot tartott Óbecsén - a rendezvény még világosban, hat órakor kezdődött, de ráesteledett a résztvevőkre, a Felszabadulás téren mégsem gyúlt fel a közvilágítás, ami pár...
Brnabić arra a kérdésre, kiknek adott kegyelmet Vučić: Lejárt a munkaidőm
Ana Brnabić, Szerbia megbízott államfője és az Egyesült Szerbia választási lista jelöltje kijelentette, hogy az elnökválasztást „akkor írja ki, amikor eljön az ideje, összhangban Szerbia alkotmányával”. Arra a kérdésre, tudja-e, hogy Aleksandar Vučić volt szerb...
Választások és óraátállítás egy napon: erre is figyelni kell október 25-én
Október 25-én nemcsak parlamenti választásokat tartanak Szerbiában, hanem ezen a vasárnapon térünk át a téli időszámításra is. Az órákat hajnalban egy órával vissza kell állítani, így a választás napja gyakorlatilag egy órával hosszabb lesz. A nyári időszámítás...
Ötnapos hosszú hétvégére is számíthatunk jövőre Melyek lesznek a munkaszüneti napok 2027-ben?
Szerbiában az év végéig már csak egy munkaszüneti nap és állami ünnep lesz: az első világháborús fegyverszünet napja, november 11., amely szerdára esik, igaz, ekkor lesz a diákoknak az őszi szünet is, így aki teheti, szabadságot vesz ki, így akár 5 szabadnapja is...
Vučić: Félmillió szavazat különbséggel akarok győzni, hogy ne a szerbellenesek kerüljenek hatalomra
Aleksandar Vučić, az Egyesült Szerbia (Ujedinjena Srbija) lista vezetője kijelentette, hogy meggyőző, félmillió szavazatos különbséggel szeretne győzni a parlamenti választásokon. Vučić Karlócán arról beszélt, hogy október 25-én „nagy munka” vár rájuk. Arra kérte...
Videófelvételen 2000 forrongó októbere Szabadkán
Ma van a 26. évfordulója 2000. október 5-nek, annak a napnak, amikor a szerbiai népharag elsöpörte a Milošević nevével fémjelzett rendszert. Az előrehozott szövetségi elnökválasztásokon győztes Vojislav Koštunica mögött felsorakozott Szerbiai Demokratikus Ellenzék...
Pályázatot írt ki a határon túli magyar elektronikus sajtó támogatására a magyar kormány Folytatódik a Határtalanul! program is
Új pályázatot írt ki a határon túli magyar sajtó támogatására a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium (TKKM). A pályázat részleteit hétfőn mutatták be. Eszerint a pályázatra 200 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre, amelyből egy pályázó...
Mintegy 1800 euró lenne az a fizetés, amiből tisztességesen meg tudna élni egy háromtagú család
Szerbiában a megélhetéshez szükséges bér 154 740 dinár, a minimálbér azonban ennek mindössze körülbelül 40 százalékát fedezi, miközben több mint 700 ezer ember olyan fizetésért dolgozik, amely alacsonyabb a háromtagú háztartásokra számított szegénységi kockázati...
Az esélyegyenlőségi biztos több külföldi szavazóhely megnyitását javasolja
Az esélyegyenlőség védelméért felelős biztos azt javasolta, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy Szerbia külföldön élő állampolgárai egyenlő feltételek mellett, aránytalan pénzügyi és logisztikai terhek nélkül gyakorolhassák...
Két héten át követtek egy egyetemistát a belügy dolgozói
Október 4-re virradó éjszaka, miután bizonyos személyek két héten át követték, a házuk előtt meglátta Marko Kričakot, a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság (UKP) vezetőjét, erről beszélt Petar Živković, a Jogtudományi Kar hallgatója az egyetemista lista sajtótájékoztatóján...
Csődbe ment a szabadkai Március 8. harisnyagyár Több mint 150 alkalmazott vár a fizetésére
A Gazdasági Bíróság október 1-jén csődeljárást indított a Március 8. vállalat ellen. A dolgozókkal tartott megbeszélésen közölték, hogy az eljárás megindításának oka a vállalat tartós fizetésképtelensége. Az alkalmazottakat arról is tájékoztatták, hogy megszűnik a...
Đoković döntős Pekingben
A német Alexander Zverev elleni bravúros győzelem után Novak Đoković az orosz Danyil Medvegyevet is legyőzte a pekingi keménypályás teniszversenyen, s bejutott a döntőbe. A szerb teniszező 7:5, 5:3-ra vezetett Medvegyev ellen, amikor nem mindennapos eset történt. Az...
VHDSZ: Először maradnak ki a horvátok a szerbiai parlamenti választásokból, a listákon sincsenek horvát jelöltek
A szerbiai horvátok első alkalommal nem vesznek részt a parlamenti választásokon, közölte hétfőn a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége (DSHV). A párt arra is rámutatott, hogy a választási listákon egyetlen jelölt sem képviseli ezt a közösséget. A DSHV...
Három és fél órán át tartott Szijjártó Péter meghallgatása
A vártnál jóval hosszabban, három és fél órán keresztül hallgatta meg az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága hétfőn, zárt ülésen Szijjártó Pétert a kínai BYD-nél vállalt munkájáról, tudósít a Magyar Hang. A volt külgazdasági és külügyminiszter júliusban...
Hét százalékos kedvezményt kaphat a villanyszámlájára
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) emlékeztetett arra, hogy hét százalék kedvezményt kapnak azok a háztartások, amelyek a papíralapú villanyszámla helyett az elektronikus számlát választják, és azt az adott hónap 20-áig befizetik, írja az N1. „Az előnye az, hogy a...
Vučić egyszercsak megjelent Péterváradon, s azt mondta, nagyobb gyűlést szervez Újvidékre, mint ami az Arénában volt
Az Egyesült Szerbia lista jelöltje, Aleksandar Vučić hétfőn, október 5-én előzetes bejelentés nélkül Péterváradra érkezett. Ismét bejelentette, hogy nagygyűlést tartanak Újvidéken. Vučić szerint a rendezvény nagyobb lesz, mint a belgrádi Arénában tartott összejövetel,...
Pályázati lehetőség középiskolásoknak
A szabadkai székhelyű Szekeres László Alapítvány ösztöndíjpályázatot hirdet középiskolások számára a 2026/2027-es tanévre, melynek célja a magyar tagozatra járó középiskolai diákok anyagi támogatása és tanulmányi ösztönzése ● Az elnyerhető támogatás tartalma és...
VMDK: Pásztorék ismét ködöt árulnak a Tisza-menti szavazóknak
Tizenkét év folyamatos kormányzás, tucatnyi államtitkári szék és végtelenített koalíciós hűség után a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetősége úgy gondolta, elérkezett az idő, hogy ismét elővegye az egyik legrégebbi, legporosabb politikai mézesmadzagot, írja...
Siniša Mali nevével csábítanak befektetésre – állami projektnek álcázzák a csalást
A szerb pénzügyminisztérium arra figyelmeztette a lakosságot, hogy legyen óvatos az olyan hamis befektetési platformokkal, amelyek a minisztérium projektjeiként mutatkoznak be. A tárca szerint pénzügyi csalásról van szó. Hogyan működik az átverés? Az elmúlt két hétben...
Újságírók és tiltakozók személyes adatait tartalmazó listát osztogatnak Čačakon
A Független Elektronikus Médiumok Szövetsége (ANEM) súlyos személyesadat-visszaélésre és a Čačakon élő polgárok – köztük újságírók – politikai profilozására figyelmeztet, miután nyilvánosságra került egy „A tiltakozók ellenőrzése – Čačak” elnevezésű lista, adta hírül...
Húsz választó egyetlen topolyai címen
A topolyai Pannónia település Charles de Gaulle utcájának egyik magántulajdonú címére azért van bejelentve 20 választópolgár, mert az adott címen több lakásból álló lakóépület található, vagyis több ingatlantulajdonos él ott – közölte a szerb Belügyminisztérium (MUP)...
Az év eleje óta 2,6 milliárd euróval nőtt az államadósság
Szerbia államadóssága idén augusztus végén 41,93 milliárd eurót tett ki, ami a bruttó hazai termék (GDP) 43,3 százalékának felel meg – közölte hétfőn a Pénzügyminisztérium. Július végén az államadósság 41,82 milliárd euró volt, a GDP-hez viszonyított aránya pedig 43,2...
E-számlával akár hét százalék kedvezményt is kaphat a villanyáramra
Azok a háztartások, amelyek a papíralapú villanyszámlát elektronikus számlára cserélik, és a számlát minden hónap 20-áig befizetik, 7 százalékos kedvezményt kapnak – közölte a Szerbiai Villanygazdaság (EPS). „Az e-számla egyik előnye, hogy a fogyasztók közvetlenül az...
Megtagadhatják-e a tanárok, hogy elkísérjék a gyerekeket az Expóra?
Az általános és középiskolás diákoknak május 17. és június 25. között szervezett keretek között kellene meglátogatniuk a Expo 2027 szakkiállítást. Az Oktatási Minisztérium már elküldte az iskoláknak a külön szakmai útmutatót – a látogatást az iskola éves munkatervén...
Kartonfigurával vagy a valódi Trumppal fényképezkedtek Vučićék?
Miután több regionális ország vezetője, köztük Szerbia korábbi elnöke, Aleksandar Vučić is közzétett egy-egy fényképet az Egyesült Államok elnöke által az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakának margóján rendezett fogadásról, a közösségi médiában felmerült, hogy a...
Pásztor: Ha mi nem leszünk ott a parlamentben, akkor vége van ennek a közösségnek!
„Azért beszélek a tények szintjén és nyelvén az úgynevezett egyetemista listáról, mert valamennyi embertől hallom vissza a terepről, hogy ők szeretik a VMSZ-t, egyetértenek a VMSZ-szel, mindent jól csinálunk, de elegük van a Vučićból és az Egyetemista listára fognak...
Nedeljkov: A választások a növekvő erőszak miatt magas kockázatú helyzetté válnak
A szerbiai választások „magas kockázatú helyzetté” válnak az erőszak fokozódása és a rendvédelmi szerveknek az erőszakos cselekmények elkövetőivel szembeni nem megfelelő fellépése miatt – jelentette ki Raša Nedeljkov, a CRTA programigazgatója a Nova című lapnak adott...





























