Hírfolyam

A haladók szerint a köztévé cenzúrázza Vučićot

A haladók szerint a köztévé cenzúrázza Vučićot

A Szerb Haladó Párt (SNS) azzal vádolta meg a Szerbiai Rádió és Televíziót (RTS), hogy „cenzúrázza” Aleksandar Vučićot, miután megszakadt a jel az államfő műsorba kapcsolásakor, számolt be róla a 021 portál. „A Szerb Haladó Párt tájékoztatja a polgárokat, hogy ma este...

bővebben
Több mint 350 ezer nyugdíjas továbbra is dolgozik

Több mint 350 ezer nyugdíjas továbbra is dolgozik

Régen a nyugdíjba vonulást a nyugodtabb évekkel, az unokák gondozásával és a több évtizedes munka után megérdemelt pihenéssel kapcsolták össze. Ma már más a helyzet. Sok nyugdíjas továbbra is dolgozik, mert szeretne aktív maradni, emberek között lenni, és folytatni...

bővebben
Ismét drágultak a magán idősotthonok

Ismét drágultak a magán idősotthonok

Idén február 1-jétől új árlisták alapján működnek az állami felnőtt- és idősotthonok Szerbiában, ami az elmúlt két évben már a második áremelés. A magán idősotthonokat azonban ez láthatóan nem érinti, hiszen azok időről időre emelik áraikat – most éppen 20–30...

bővebben
Újabb hőkupola telepszik Európára szeptember végén

Újabb hőkupola telepszik Európára szeptember végén

Szokatlanul meleg idő érkezik Európa nagy részére szeptember végén. Az Észak-Afrika és a Földközi-tenger térsége felől érkező meleg levegő miatt a hőmérséklet helyenként 10–14 fokkal is meghaladhatja a sokéves átlagot, a késő nyárias idő pedig az előrejelzések szerint...

bővebben
Kedden leesett az első hó (videóval)

Kedden leesett az első hó (videóval)

A Golija-hegységben, Ivanjica község területén kedden leesett az idei első hó. A korai havazás meglepte a helyieket, ugyanakkor az alacsonyabban fekvő területeken továbbra is jóval magasabb hőmérsékleteket mértek. Bár a havazás intenzív volt, a hó azonnal elolvadt,...

bővebben
A Néppárt önállóan indul a választáson Nestorović súlyos egészségi problémái miatt állnak el a koalíciótól

A Néppárt önállóan indul a választáson Nestorović súlyos egészségi problémái miatt állnak el a koalíciótól

Vladimir Gajić Néppártja mégsem indul koalícióban Branimir Nestorović Mi – A nép ereje (Mi – snaga naroda) mozgalmával a parlamenti választáson, noha a két politikai szervezet korábban már megállapodott az együttműködésről, és ezt nyilvánosan is bejelentette. A...

bővebben
Felfüggesztenék Hankó Balázs mentelmi jogát is De Magyar Péterét is, lopás gyanúja miatt

Felfüggesztenék Hankó Balázs mentelmi jogát is De Magyar Péterét is, lopás gyanúja miatt

Szerda délután egyszerre adott ki három közleményt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyész helyettese, aki három különböző ügyben, három országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az Országgyűlésnél, írja a Telex. Magyar Péter...

bővebben