Hírfolyam
Hamis egyetemista listák is készülnek
Egyetlen nap alatt három olyan egyesületet is bejegyeztek, amelyek elnevezésükkel azt a téves benyomást kelthetik, hogy egyetemista listáról van szó. Mindhármat egy 21 éves fiatalember alapította ugyanazon a napon. A szóban forgó egyesületek: Szerbiai Egyetemista...
VMP: Szavazz az egyetemisták listájára, a jövőre!
A Vajdasági Magyar Plénum mint civil szervezet tavaly nyáron azért jött létre, mert együtt lélegzett a forrongó országgal, amelyben a vajdasági magyarok is élnek - írja többek között közleményében a VMP. „Mert nem akart kimaradni a tiltakozásból, az igazságért és...
Miért nem írta ki Vučić az elnökválasztást is?
Kiírták az előrehozott parlamenti választásokat, az elnökválasztást azonban nem, noha azt a következő hat hónapon belül meg kellene tartani. Ez azt jelenti, hogy a szerbiai polgároknak viszonylag rövid időn belül kétszer kell urnákhoz járulniuk, ami egyúttal növeli a...
Vučić a hangágyúról: Közönséges hazugság, utólag manipulálták a hangfelvételt
Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy a hangágyú ügyével kapcsolatos állítások „közönséges hazugságok”, írja a 021 portál. Mint mondta, a diáktüntetést követően a közösségi médiában közzétett felvételen hallható hangot utólag manipulálták. „Az egyáltalán nem...
Zenta ünnepel
Zenta város napját minden évben szeptember 11-én ünneplik az 1697. szeptember 11-i zentai csata emlékére. A több napig tartó városnapi ünnepség keretében színes programmal várják a polgárokat és látogatókat. Szeptember 12-én, szombaton kerül sor a Tiszakötő...
Kik támogatják eddig az egyetemisták listáját?
Egyre világosabb, hogy az ellenzék nem egységesen indul az előrehozott parlamenti választásokon: egyes pártok más politikai erőkkel szövetségben vesznek részt a megmérettetésen, míg mások nem indulnak, hanem az Egyetemista listát támogatják. Számos ellenzéki párt,...
Technikailag minden elkészült a Budapestig tartó gyorsvasút indításához
A Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút akár október elején megnyílhat, a pontos dátum azonban a magyarországi munkálatok és engedélyezési eljárások befejezésétől függ. A szerbiai szakasz már elkészült, jelenleg a magyar oldalon zajló végső eljárások lezárására...
Hosszú sorok Szerbia-szerte: sokan támogatják aláírásukkal az Egyetemista listát
Szerbia-szerte hosszú sorok alakultak ki szombat délelőtt azokon a helyszíneken, ahol a polgárok aláírásukkal támogathatják Az egyetemisták győznek elnevezésű listát a közelgő parlamenti választásokon. A választást október 25-én tartják. Kragujevacon a Kragujevaci...
Palicsra jön az Expo-karaván
Palics szombaton 17 órától ad otthont az Expo-karavánnak – a Játék pavilonjának (Paviljon igre), amely a félszigetnél, a tóparti sétányon hozza el a közelgő Expo 2027 Belgrád hangulatának egy részét. A látogatókat 20 óráig változatos kulturális, művészeti, sport- és...
RIK: Megvannak az előrehozott parlamenti választások határidői
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) közzétette a parlamenti képviselők megválasztására vonatkozó választási eljárás határidőit és ütemtervét. Az előrehozott parlamenti választásokra készülő választási listák benyújtásának határideje október 4., a választói...
VSZL: a vajdasági magyarok a VMSZ helyett inkább az egyetemista listát támogassák
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak (LSV) arra szólítja fel a vajdasági magyarokat, hogy ezen a hétvégén tömegesen írják alá és támogassák az egyetemisták listáját, ne pedig a Pásztor Bálint és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által támogatott listát....
Irodalom a semmiben Dr. Hicsik Dóra A Bácsmegyei Napló sztori című könyvének bemutatójáról
A Bácsmegyei Napló korának nagyon meghatározó napilapja volt 1908 és 1941 között. Olyannyira, hogy tudósítói voltak Párizsban, Berlinben, meghirdetett pályázataira volt, hogy hatszázan jelentkeztek, késő este jelent meg, így az olvasók mindig frissen értesülhettek a...
Lejár a kedvezményes hitel lehetősége az alacsonyabb jövedelműeknek
Már csak néhány napig, 2026. szeptember 15-éig vehetik igénybe az alacsonyabb, legfeljebb 100 ezer dináros jövedelemmel rendelkező polgárok azt a gazdasági intézkedést, amely valamivel kedvezőbb kamatlábú hitelek felvételét tette lehetővé. Vajon valóban spóroltak-e...
Egy hátizsáknyi Vajdaság – egyetemistaként Szegeden
Az otthoni vasárnapi ebédek szoktak a legjobb hangulatban telni. Otthon felszívom magam, pihenek, kutyát sétáltatok, és ami részemről a legfontosabb: a családommal vagyok. Délután három órakor pedig már a cuccaimat pakolom össze a hátizsákomba és a bőröndömbe. Nehéz...
Vučić szerint három óra alatt 170 ezer aláírás gyűlt össze
Aleksandar Vučić szerb elnök közölte, hogy péntek este 21 óráig 170 ezer aláírás gyűlt össze az október 25-én tartandó előrehozott parlamenti választásokra készülő „Egyesült Szerbia” választási lista támogatására. „21 órakor arról tájékoztattak, hogy több mint 170...
A hallgatók a választásokig blokád alá helyezik az Elektrotechnikai Kart
A Belgrádi Elektrotechnikai Kar (ETF) hallgatói megszavazták a kar blokádját, amely október 1-jén kezdődik – közölték a Nova.rs hírportállal a kar hallgatói. A blokád várhatóan október 25-éig, vagyis az előrehozott parlamenti választások megtartásáig tart....
A VMSZ hétfőn kezdi meg az 5000 aláírás összegyűjtését
A Vajdasági Magyar Szövetség szeptember 14-én, azaz hétfőn kezdi meg a köztársasági jelöltlista állításához szükséges támogató aláírások gyűjtését. A VMSZ-nek, mint kisebbségi pártnak 5000 támogatói aláírásra van szüksége a többségi nemzeti pártokkal ellentétben,...
Közzétették, hol gyűjtik az aláírásokat az Egyetemista Listának Vajdaságban
Az egyetemisták megkezdték az aláírásgyűjtést az Egyetemista Lista – Az egyetemisták győznek! elnevezésű választási lista támogatására. A közzétett információk szerint Újvidéken a Duna utca (Dunavska) 12. szám alatt, az első emeleten, a 7-es lakásban lehet aláírni a...
Bűnös hősök Mladićnak nem jár dicsőség, Natanjahu is megkeserülheti a titkait – Átlapoztuk a világsajtót
A jogerősen életfogytiglanira ítélt háborús bűnös Ratko Mladić belgrádi temetése kiverte a biztosítékot a szomszédban is, de Európa-szerte is. Ugyanakkor a szász-anhalti szélsőjobboldali győzelem – amelyről legutóbbi rendkívüli lapszemlénk készült – további...
Elhalasztják a fuvarozók szeptember 14-re meghirdetett határblokádot
A Nemzetközi Áruszállítói Egyesület közölte, hogy további értesítésig elhalasztják a szeptember 14-re, Szerbia határ- és adminisztratív átkelőire meghirdetett tiltakozást – jelentette pénteken a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS). „A döntést az Európai Unió szerbiai...
Kivi és kajszibarack helyett lila lesz a szavazólap a választásokon
Lila színű lesz a szavazólap, míg a szavazóurna szabályosságának ellenőrzésére szolgáló ellenőrző lap fehér – erről döntött a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) pénteki ülésén. Ez volt a RIK pénteki második ülése, az elsőt azt követően tartották, hogy kiírták az...
Brnabić szerint az SNS összegyűjtötte a szükséges számú aláírást, Vučević arra számít, hogy szombaton átadják a listát
At „Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia” elnevezésű választási lista már több mint 10 ezer támogatói aláírást gyűjtött össze, közölte pénteken Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke. Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke azt írta, meggyőződése, hogy péntek...
Amerika emlékezik 25 évvel ezelőtt történt az USA elleni legnagyobb terrortámadás-sorozat
Huszonöt évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én (az amerikai telefonhálózat vészhívószámával – 911 – egyező dátumú napon) négy repülőgéppel támadták meg iszlamista öngyilkos terroristák az Egyesült Államokat. Két gép a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba...
Jelenleg hetente kevesebb, mint száz eurót költ Facebook-hirdetésekre Pásztor Bálint
Az utóbbi időben feltűnően keveset költ Facebook-hirdetésekre Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, amire azért figyeltünk fel csupán, mert az elmúlt években, sőt, még az idei év első hónapjaiban is hatalmas összegeket fordítottak VMSZ-es politikusok a bejegyzéseik...
Ekkora lesz a nyugdíja a bejelentett emelés után
Szerbiában 2026. december 1-jétől 7,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – derül ki abból a tervből, amelyet Aleksandar Vučić szerb államfő ismertetett csütörtökön. Az emelést követően az átlagnyugdíj várhatóan mintegy 520 euróra nő. December 1-jétől jön az emelés A...
Közzétették, hányan lehettek az Egyetemista Mozgalom újvidéki nagygyűlésén
A Nyilvános Gyűlések Archívuma közzétette becslését arról, hányan vettek részt az Egyetemista Mozgalom újvidéki nagygyűlésén, amellyel a mozgalom megkezdte választási kampányát. A szervezet egy drónfelvételt is nyilvánosságra hozott, amelynek alapján megbecsülték a...
Tíz nap alatt több mint ezer baleset történt, huszonöten meghaltak Fokozott ellenőrzés lesz a hétvégén
Szombaton és vasárnap fokozott közúti ellenőrzést tart a közlekedési rendőrség Szerbiában, amelynek során drónokat is bevetnek – jelentette be a szerb belügyminisztérium. A tárca közlése szerint szeptember első tíz napjában több mint ezer közlekedési baleset történt...
Elfogadták a feltételeket, átadhatók a választási listák
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) elfogadta az október 25-ei előrehozott parlamenti választásokon induló jelöltlisták benyújtásához szükséges formanyomtatványokról szóló határozatot. A döntéssel megteremtették annak adminisztratív feltételeit, hogy a pártok,...
Bikapiac vagy medvepiac? Így ismerd fel a tőzsdei ciklusokat
A tőzsdei folyamatok ritkán rajzolnak ki egyenletes pályát: az emelkedő és csökkenő időszakok váltakozása a piac természetes dinamikájához tartozik. A fordulópontok azonosítása mégsem egyszerű, hiszen gyakran csak utólag válik egyértelművé, hogy tartós irányváltásról...
Az apa azt mondta a kilencéves fiának: Fiam, lőj!
A belgrádi Felső Ügyészségen kihallgatták a 44 éves S. O.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy szeptember 9-én arra biztatta kilencéves fiát, hogy lőjön rá M. R.-re. Kihallgatták az 50 éves S. N.-t is, akit azzal gyanúsítanak, hogy a bűncselekmény elkövetése után segített...




























