Hírfolyam

Ma tartják Belgrádban a Pride-felvonulást

Ma tartják Belgrádban a Pride-felvonulást

Szombaton tartják Belgrádban a Pride-felvonulást, az idei Belgrád Pride keretében, amelyet a Mindannyiunk számára van hely jelmondattal rendeznek meg. A szervezők bejelentése szerint a menet 17 órakor indul a Manjež parkból, majd a belváros utcáin végighaladva...

bővebben
Az elnevezések

Az elnevezések

A Szerbiai Olimpiai Bizottság a közeljövőben várhatóan megváltoztatja a nevét. A javaslat szerint Szerb Olimpiai Bizottság lesz majd hivatalosan, és ezt a példát a sportban a szakági szövetségek és egyes klubok is követik. A politika tehát – ahogy eddig, úgy ezután is – beleszól a sportba. Lehet, hogy ezzel nem is lenne semmi baj, hiszen eddig sem tiltakozott senki például a Nemzeti Takarékpénztár (Nacionalna štedionica) elnevezés ellen, csupán vicces kedvű, nem szerb nemzetiségű barátom reklamált (természetesen szűk, baráti körben), kérdezve, hogy akkor ott elfogadják-e vajon az ő pénzét…

bővebben
„Nyugdíjemelés már decemberben!”

„Nyugdíjemelés már decemberben!”

„A nyugdíjakkal kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy szeptember 14-én érkezik a 20 000, 27 500 és 35 000 dináros egyszeri támogatás, majd szeptember 22-én további 6000 dinár. Időközben megtudhatják azt is, hány százalékkal emeljük a nyugdíjakat – nem a...

bővebben
Átadták a 2026-os Ignobel-díjakat

Átadták a 2026-os Ignobel-díjakat

Átadták a 2026-os Ignobel-díjakat, amelyekkel a furcsa, látszólag értelmetlen vagy vicces kutatási eredményeket jutalmazzák minden évben. A díjak célja nem a tudósok vagy a munkájuk kigúnyolása, hanem annak bemutatása, hogy a legkülönösebb vizsgálatok mögött is...

bővebben
Tovább drágul az üzemanyag

Tovább drágul az üzemanyag

Közzétették az új üzemanyagárakat, amelyek szeptember 11-én, pénteken 15 óráig lesznek érvényben. Az euródízel literenkénti maximális ára ma 15 órától 234 dinár, az europrémium BMB 95-ös benziné pedig 205 dinár lesz. Ez azt jelenti, hogy mindkét üzemanyag ára 2...

bővebben