Fegyvert kértem, nem fuvart
Miután kiderült, hogy Ukrajna kész megvédeni magát, lassacskán a Nyugat is feleszmélt. Előbb védőeszközöket küldött, majd lassan fegyverzetet is. A nagy diplomáciai viták akörül zajlanak, hogy megkapja-e Kijev az annyira kért vadászbombázó repülőgépeket. Zelenszkijt rocksztárként ünneplik Nyugaton, miközben Putyin még az egykori szovjet blokk utódállamait sem igazán tudja kordában tartani.
Jelenleg egy frontvonalon zajlik komoly küzdelem: a Donbaszban, amelyet egy év alatt sem sikerült elfoglalni, az orosz csapatok egy Magyarkanizsa méretű város megszerzésével büszkélkedhetnek, és nyolc-tíz hónapja próbálnak bevenni egy Szabadka nagyságú települést. Ez lenne az a Bahmut, amelyről annyit hallani, s amely emberi lakhatásra vélhetően már soha nem lesz alkalmas. Igen, ezt a várost az ukránok előbb-utóbb feladják, van még kiépített védvonaluk a térségben, a civilek meg már amúgy is elmenekültek.
A Miatyánk ára
Az eddig sem volt kétséges, hogy az egyházak igyekeztek, igyekeznek és igyekezni is fognak lehetőleg minél több pénzhez jutni, hiszen az egyházi szolgálatot nem vatikáni valutával („Isten fizesse meg”) honorálják. Napjainkban meglehetősen költséges dolog templomban keresztelkedni, esküdni, de az elhalálozással kapcsolatos ilyen vonatkozású kiadások sem nevezhetők elhanyagolhatónak. Ennek ellenére jogos a Szent Száva-templom körüli pénzéhesség, hiszen a mindenkori rezsim szinte a tenyerén hordja az egyházat. Nem fizetnek jövedelmi adót, vagyonadót, mentesülnek az általuk megteremtett és áruba bocsátott termékek és termények utáni általános forgalmi adó alól. A második világháború után elkobzott ingatlanok visszaszármaztatása folyamán elsőséget élveztek, és komoly mennyiségű épületet, valamint mezőgazdasági területet kaptak vissza.
A kirándulások végnapjai?
Meglepő (ál)hír látott napvilágot a minap nemcsak a napisajtóban, de az oktatással foglalkozó portálokon is. Milorad Antić, a Szakközépiskolák Fóruma elnevezésű érdekvédelmi szervezet képviselője ugyanis bejelentette: „Az osztálykirándulások minden valószínűség szerint megszűnnek. Az egésznek ugyanis semmi értelme, ha a szülő kénytelen az utolsó fillérét erre költeni. […] Az árnak akkor lenne értelme, ha a gyerekek legalább tanulhatnának valamit, láthatnának olyat, amit máshol nem. Hogy a szülő legalább tudná, mibe fektette azt a pénzt.”
Mi lesz veled 10 év múlva Hódegyháza?
Egy templom, három kisbolt, egy kisebb posta, egy óvoda és egy általános iskola, ahol csak alsó osztályos gyerekeket látni, felső tagozat ugyanis már nincs. Azért, hogy az ott élő fiatalok a nyolc osztályt befejezzék, ötödikes koruktól Tiszaszentmiklósra kell, hogy utazzanak – ez Hódegyháza, közismertebb nevén Jázovó. A többnyire magyarlakta település annyira kicsi, és olyan kevesen lakják, hogy joggal teszi fel az ember a kérdést: Mi lesz veled 10 év múlva Hódegyháza?
A bangúziai parlament
Az új évszázad egyik szenzációjának képei csütörtökön, azaz ma egy hete az esti órákban terjedtek a világhálón és a világ különböző tévétársaságainak hírműsoraiban. Szerbia Népképviselőházából érkeztek a felvételek, amelyekhez hasonlókat eddig csak egzotikus országok parlamentjeiből láthattak világszerte. Nálunk is. Most már „hazai anyag” is rendelkezésünkre áll.
Tanul a tanár
Nincs hosszú pedagógusi múltam, tapasztalataimat egyrészt az egyetemen, másrészt az általános iskola felsőbb osztályaiban szereztem – ezúttal mégis össze szeretném foglalni, hogy tanárként én mit tanulok oktatás közben a gyerekektől, a gyerekek között, zárt ajtók mögött. Mert a tanár tanul, miközben tanít.
A mágikus százhetes
Mindig lehet találni okot az ünneplésre, gondolhatta valaki a szerbiai kormány háza táján, amikor meg kellett magyarázni, miért is rángatják el a sajtót valahova az ország déli csücskébe, a Lebane nevű kisvárosba, ahol Ana Brnabić kormányának első száz napját értékelte.
De már itt, ezen a nulladik ponton is számos kérdés vetődik fel.
Mindenhol jó, de legjobb…
Fejenként 1300 eurót kerestünk, az albérletért 700 eurót fizettünk havonta, a rezsiért pedig plusz 150 eurót. Megélhetésre 350 eurót fordítottunk szintén minden hónapban, a hazautazás havi kétszer, 250 euróba került, tehát körülbelül 1000 eurót tudtunk félre rakni havonta. Azért, hogy ez az összeg nagyobb legyen idővel szabadidőmben plusz munkát vállaltam egy építkezésen.
A hajdújárási születésű Gandis Szebasztián 2012-ben úgy döntött, szerencsét próbál Ausztriában, ahová néhány hónapnyi távkapcsolat után, barátnője is követte. A fiatal pár a biztosabb megélhetés miatt döntött akkor úgy, hogy külföldre költözik, ám tíz évvel később, néhány megvalósított céllal a hátuk mögött, immár mint férj és feleség, anya és apa, elhatározták, hogy mindazt a tudást, tapasztalatot és pénzt, amire az osztrákoknál szert tettek, idehaza a Vajdaságban kamatoztatják. Hogy miért? Azt Gandis Szebasztián mesélte el.
A hanyagság és a hűség ára
Külön említést érdemel a főleg Szerbia délkeleti és délnyugati részén történő áramlopás. A Szerbiai Villanygazdaság műszaki részlegének megállapítása szerint Pirotban és környékén a hálózatba beszuszakolt elektromos energiának hét százaléka egyszerűen eltűnik. Ugyanakkor Novi Pazarban, vagyis Sandžakban szinte népszokássá vált ez a törvényellenes tevékenység, hiszen a hozzájuk érkező energia 31(!) százalékát ellopják. Azt talán mondani sem kell, hogy ezt a veszteséget az EPS a becsületes fogyasztókkal fizetteti meg az helyett, hogy szorgalmasabban és szakszerűbben ellenőriznék az árammérőket és azok környékét.
Az állam és a polgárok büszkesége Egység és tévhit
Bár Rastko Nemanjić (Szent Száva) személye és tanítása a szerb oktatás és kultúra meghatározó eleme, így a szerb iskolák védőszentjének számít, a XXI. században visszahozott, egyházi szertartással „kiteljesített” iskolai ünneplése megannyi vitára és nézetkülönbségre ad okot elsősorban az ország alkotmányban rögzített szekuláris berendezkedése és az ezzel folyton szembemenő gyakorlat okán.
A szécsányi (Közép-Bánát) általános iskola igazgatónője az Alkotmány 11. cikkére hivatkozva kijelentette: „el kell különítenünk az iskolát az egyháztól, mert iskolába járhatnak katolikusok, muszlimok, más vallásúak, valamint ateisták is, ezért nem szabad az iskolában senkit sem arra kényszeríteni, hogy részt vegyen mások vallási szertartásain.”