A bányabéka feneke alatt
Közhely ugyan, de ismételten le kell írnunk: a számok nem hazudnak. A matematika közismerten egzakt tudomány, így nincs okunk kételkedni a számtani művelet eredményét látva. Tény tehát, hogy a szerbiai labdarúgóklubok nemzetközi szereplése kritikán aluli, a statisztikusok ugyanis kiszámították, hogy az elmúlt két idényben az itteni egyesületek összesen negyvenkét meccset játszottak le az európai kupák selejtezőiben, és mindössze háromszor győztek. Elértek három döntetlent, de 36 mérkőzésen kikaptak. Beleszámították az összegzés során a Crvena zvezda, a Partizan, a Vojvodina, a Čukarički, a TSC és a niši Radnički selejtezőkben elért eredményeit is.
(A cikk nyomtatott változata a Családi Kör 2024. augusztus 29-ei számában jelent meg)
Aszály és „lelki szárazság”
A hőhullámok és a csapadékhiány miatt az Alföld elsivatagosodik, mintha trópusi éghajlat alatt élnénk. Lassan már a szeptember is csatlakozik a nyári hónapokhoz. A század végére a mi zöld vidékünkből sztyeppe lehet, 2050 felé akár 47 fokos csúcshőmérsékletet is mérhetnek majd az Alföldön. Az egész régióban pusztít az aszály, de a legveszélyeztetettebb területek épp a tiszai Alföld és a Duna–Tisza köze. A Duna apad, különösen a romániai szakaszon. Szerbia egyes vidékein vízhiány van, Gornji Milanovacon az aszály miatt rendkívüli állapotot hirdettek ki, vízkorlátozás van érvényben. Szenvednek a növények, a fák levelei korábban sárgulnak, barnulnak, mert nincs erejük zölden tartani a leveleiket. A Krivajában a hőhullámok hatásának következtében nagy a halpusztulás. A kukorica és a napraforgó száradásnak indult, sok helyen kiszáradt, mert a száraz talaj felforrósítja a levegőt is. Már a kiadós eső sem segítene, amire viszont nincs is kilátás… A nem öntözött területeken igen gyenge lesz a termés, mert hiányzik a víz a talajból. Kiszáradnak a kutak. Ugyanakkor „kényszerérés” is tapasztalható – amikor a várhatónál korábban érik be a gabona.
(A cikk nyomtatott kiadásban a Családi Kör hetilap augusztus 22-ei számában jelent meg)
„Covidkula”
Ezt a forró nyári időjárást nagyon nehezen viselem el. Lelkemet sokkal inkább sanyargatja a hónapokig tartó kánikula, mint a 2020-as tavaszi Covid-járvány miatti kijárási tilalom. Akkor komoly büntetéssel fenyegettek bennünket, ha elhagyjuk otthonunkat, most meg önkéntes szobafogságra vagyok ítélve a nappali rekordhőség miatt, és sajnos a hosszú távú időjárás-előrejelzés sem kecsegtet semmi jóval. Egyetlen megoldást erre az áldatlan helyzetre az igen ritkán adódó éjszakai horgászatok jelentenek.
Mintha nekem találták volna ki az ilyen estétől reggelig tartó találkozókat. Attól függetlenül, hogy a melegfrontok nem zavarnak, nem bírok nap közben kint tartózkodni, mert úgy érzem, megég a bőröm. Az az igazság, hogy az utóbbi néhány év alatt leszoktam a tűző napon való tartózkodásról, persze ezt nem önkéntesen tettem, hanem orvosi javallatra, mivel szervezetem megelégelte a sok évtizedes nyári pörkölődést.
(A cikk nyomtatott kiadásban a Családi Kör augusztus 22-ei számában jelent meg)
A bevásárlók
A kábítószer-kereskedéssel, emberrablásokkal, zsarolásokkal és gyilkosságokkal vádolt ún. Belivuk-csoport tagjait vagy három éve vették őrizetbe, de bírósági epilógusa még nincs a nagy csinnadrattával, államfői és belügyminiszteri tévészereplésekkel beharangozott ügyeknek. A vádlottak és tanúk egy részét hol szabadlábra helyezik, hol pedig házi őrizetben tartják, majd visszaszállítják a börtönbe. Az egyetlen változatlan része az ügynek a Partizan Labdarúgóklub stadionja, amelynek egy részét éppen az említett bűnbanda tagjai használták. Mi több, ide, ezekbe a stadion alatti helyiségekbe a fekete-fehér csapat szurkolóinak és vezetőségi tagjainak egy része is bejáratos volt. A részleteket ugyan homály fedi, de a közvélemény immár tényként kezeli, hogy a bűnözők használták az egykori Jugoszláv Néphadsereg stadionjának alagsori helyiségeit.
Az államfő személyesen, gyakori tévészózatainak szinte mindegyikében bírálja a Partizan vezetőit. Rendszeresen hangsúlyozza, hogy az állami támogatás szinte számolatlanul ömlik a fekete-fehérek kasszájába, de ennek ellenére sem képes sikeresen szerepelni. Legutóbb is felhánytorgatta, miszerint az európai szereplés is úgy vált lehetővé a Partizan csapata számára, hogy az állam befizette a klub helyett a szükséges pénzeket az UEFA számlájára.
(A cikk nyomtatott kiadásban a Családi Kör hetilap augusztus 22-ei számában jelent meg)
Jólesik ám a zúzánknak, jobban, mint a kendermag…
Az Asterix-képregényfüzetek első számáról, vagyis az Asterix, a gall hős című nyitóepizódról írt Bori Imre a Magyar Szó 1975. december 13-i számában. Azért kanyarodnék most újfent vissza ehhez a momentumhoz, mert ez a képregényepizód – egy felettébb sajnálatos baleset folytán – bizony csak jelentős hiányokat elszenvedve, megtépázottan kerülhetett be a Bölcselet helyett az akvárium című, még középiskolás koromban összeállított, saját gondozású, saját kiállítású kötetembe. Alig néhány oldal…
(A cikk nyomtatott kiadásban a Családi Kör hetilap augusztus 15-ei számában jelent meg)
Teljesen mindegy
Természetesen minden további nélkül elfogadom a különféle zenei ízlések meglétét. Egyáltalán nem is a zene ellen tiltakozom most, kissé elnyűve a háromnapos idegfeszültségtől. A zenét művészetnek tartom, az emberi nem által létrehozott alkotások egyik nagyon értékes válfajának, azokkal is egyetértek, akik szerint zene nélkül élhetetlen lenne a világ.
Csakhogy azon a három estén, éjszakán és hajnalban nem zenét hallottam, hanem dübörgést. A Green Future fesztivál szervezői, fellépői olyan éktelenül fölerősítették az egyébként bizonyára nem rossz zenéjüket, hogy abból az utcákon áttörve puszta döngés, fülsértő dübörgés, robaj lett. A technika jóvoltából a zene elhalt, és megszületett a szörnyű zajjal való támadás a lakosság ellen. Egy egész városnegyed volt kénytelen három estén, éjszakán és hajnalon át tűrni ezt a ricsajt. Füldugó nem segített. A zárt ablakok remegtek. Engem a Népkerttől, ahol a fesztivál zajlott, elválaszt egy töltés, egy utca, egy kis rét, és mégis verte a dobhártyámat az elektronikus zene meg a dobolás dübörgése. Este hattól nem lehetett dolgozni, olvasni. Nem lehetett zenét hallgatni. Végül kénytelen voltam bevenni két altatót, mert három éjszakát nem bírtam volna ki alvás nélkül. Hajnali ötkor, amikor felébredtem, még mindig teljes hangerővel folyt a daj-daj.
Egy régimódi hadüzenet
Hogy mennyire van közel, azt még nem tudni. Egyes hírforrások már hétfőre tették a háború kitörésének időpontját – ezt azonban vagy eleve lehetetlenné tette, vagy keresztülhúzta az a tény, hogy hétfőn Teheránba utazott Szergej Sojgu korábbi orosz védelmi miniszter, az orosz biztonsági tanács új titkára. Márpedig az elég egyértelmű, hogy mindenki tartózkodik a lövöldözéstől, amikor egy ilyen rangos vendég tartózkodik az egyik háborúzni kívánó országban.
Az sem a korai kezdés mellett szól, hogy Irán szerdára hívta össze a Muszlim Együttműködés Szervezetének (OIC) rendkívüli ülését, ahol (a Guardian információi szerint) igyekszik majd rábírni a muszlim országokat, hogy támogassák Izraellel szembeni válaszcsapásait.
Hőstressz
Izlandról hazaérkezve először is az irtózatos hőség vágott nyakon, miközben régi barátom, akivel abban a déli órában találkoztam a tűzben égő Budapesten, arról papolt nekem, hogy klímaválság nincs is, az éghajlat mindig is változott, amióta világ a világ. Létezik a...
Közös udvar
Filmrendező barátom, az Erdélyből származó Arthur egy bérházban lakik Pesten, valamelyik zűrös kerületben. Az udvar közös. Nem olyan régóta bérli ott a lakását, de érdeklődő ember, összebarátkozott pár szomszéddal. Egy Budapesten tanuló, gyönyörű perzsa lánnyal; egy...
Az egyszínű média kierőszakolása
Érthetetlen és bizarr volt annyiban, hogy az adott keretek között teljhatalmat élvező párt vezetője teljes erőből támadja azt a maroknyi újságírót, akik még a párttól függetlenül képesek, tudnak és akarnak dolgozni. Tizenöt, de még tíz évvel ezelőtt is többen voltak. Attól pedig, hogy hirtelen tucatjával, ne adj’ isten százával bukkannak elő Bácskában és Bánátban, nem kell tartani a pártszékházban. Talán soha többé, legalábbis ami a magyar újságírókat illeti. Tehát Pásztor Bálintnak és társainak számszerűleg olyan nagy „veszélytől” nem kell tartaniuk. Hacsak nem a gondolat jellege, ereje, minősége a problematikus és zavarba ejtő számukra.
És ettől a ponttól kezdve már a tünetértékről beszélhetünk. Nem is akármilyenről. Vegyük a vajdasági magyar közéletet egy teljes egésznek. Egy társadalmi alrendszer nyilvánosságának. Ennek médiaviszonyai nagyon jelentős aránytalanságot hordoznak, aszerint, hogy a médiumok közel vagy távol állnak-e a párthoz.