Szívedbe gyűlt, kincstárba, mind a szív,
Mit, vesztve, holtnak hittem: egymagad
Őrzöd a szerelmet, s gyönyöreit,
És sírbaképzelt sok barátomat.
Szememből a szerelem álma hány
Szent gyászkönnyet lopott, adóul, a
Sok halottnak, kit, ím, éltet s csupán
Messze múltban rejt szíved otthona!
Tűnt vágyaim éltető sírja vagy,
Volt kedveseim száz jele díszít,
Amim övék volt, most mind rád maradt;
A sokak kincse már csak a tiéd:
Benned látom szeretett arcukat,
És te (ők mind) mindenem ura vagy.
Szabó Lőrinc fordítása