A csantavéri, 39 éves Dér Csaba 2018 júliusában Amsterdamban megölte a 62 éves, horvát nemzetiségű Ivan Serdarušićot. Az áldozat már harminc éve Hollandiában élt, holland állampolgársága is volt. Serdarušićot hírbe hozták egy horvát rendőrségi akcióval, amikor is 2018 márciusában száz kilogramm kokaint foglaltak le a rijekai kikötőben. Az elkobzott kábítószer Serdarušić tulajdona volt, aki emiatt nagy adósságba került, s az információk szerint emiatt az életével fizetett – írja a hvg.hu.

Nltimes azt írja, most a holland rendőrség is őt gyanúsítja egy tavaly nyári amszterdami gyilkosság miatt. Dér egy étteremben gyilkolhatott, amikor lövöldözés alakult ki közte és Serdarušić között, aki a kórházban halt bele a sérüléseibe. Az ügy kapcsán a holland és a horvát rendőrség közös nyomozásba kezdett.

Az alábbi videóban több is látszik a kalapot viselő Dérről, ahogy bemegy az étterembe, táskájába nyúl, majd káosz tör ki, rohannak ki az emberek, majd ő is kijön, fegyverrel a kezében:

https://www.youtube.com/watch?v=wGe9Bp36NkQ

Dér Csaba a szerb mellett magyar állampolgársággal is rendelkezik. Mindössze két hónappal a hollandiai bűncselekmény után Budapesten gyilkolt meg egy üzletembert, majd január 5-én Belgrádban a nyílt utcán Nebojša Markovićot hidegvérűen lőtte le. A szerb rendőrség azóta is keresi.

Nagy erőkkel keresik Dér Csabát, a maffia bérgyilkosát

Amióta a biztonsági kamerák által rögzített felvételekből kiderült, hogy a szabadkai, egészen pontosan csantavéri születésű Dér Csaba ölte meg hidegvérűen szombaton reggel a harminchét éves Nebojša Markovićot, a szerb rendőrség nagy erőkkel keresi az 1980-ban született elkövetőt.