Csaknem harminc éve írja ki minden évben a pályázatát a vajdasági magyar középiskolásoknak és egyetemistáknak, akik szerbiai állami egyetemre illetve középiskolába járnak a Zentai Diáksegélyező Egyesület (ZENDE), amely vonzáskörzetébe Zenta, Ada, Csóka és Törökkanizsa község tartozik.

Berze Gizella, a ZENDE elnöke elmondta, hogy az elmúlt néhány évben azt tapasztalták, hogy a pályázók száma folyamatosan növekszik:

„Mintegy tíz százalékkal több kérelem érkezik be a Zentai Diáksegélyező Egyesületbe, mint az ezt megelőző tanévben. A jelenségre nem tudunk magyarázatot adni, hiszen ismerve a vajdasági helyzetet a diáklétszám folyamatos csökkenéséről, azt várhatnánk, hogy a mi pályázóink is egyre kevesebben lesznek, azonban mégsem ez történik” – nyilatkozta az egyesület elnöke, aki hozzátette, a hozzájuk érkező visszajelzésekből arra lehet következtetni, hogy a családokban mindig fontosnak érezték, hogy a középiskolás, vagy az egyetemista beletartozzon a ZENDE ösztöndíjasok táborába.

A ZENDE ma már nem tud olyan szoros kapcsolatot fenntartani az ösztöndíjazott diákokkal és családjukkal, mint a kezdetekkor, mivel az önkéntes és aktív tagok száma mindössze tíz.

– Az egyesületnek számítógépe nincs, mindenki a sajátját hozza be, s egy nyomtatót tudunk használni az adatlapok, egyéb dokumentumok elkészítésére. Az iroda a zentai Szociális Központ épületében van, minden dokumentumot ott őrzünk az elmúlt harminc évből. A beadott kérelmekben, az önéletrajzokban, amit a gyerekek írtak, benne van Zenta és környéke története az elmúlt évtizedekből, vagyis ezek igazi kordokumentumok – mondta Berze Gizella, aki az idei beérkezett pályázatokkal kapcsolatban elmondta, hogy több mint háromszáz kérelem érkezett, ám mivel az anyagi lehetőségeik végesek, nagyjából húsz százalékukat sajnos el kellett utasítaniuk.

„Egyetlen támogatónktól, a Bethlen Gábor Alapkezelőtől érkező támogatást a vajdasági Diáksegélyező Egyesületek megállapodása alapján osztjuk szét a pályázók között. Legtöbben Zentáról pályáztak, majdnem a diákok fele. Ada községből is sokan adtak be kérelmet, a diákok húsz százaléka. A többiek adatlapjai Csóka illetve Törökkanizsa területéről érkeztek.” – nyilatkozta a ZENDE elnöke, aki hozzátette, a héten küldik ki postai úton a döntési értesítéseket, s a jövő héttől elkezdik átutalni a támogatásokat a diákok bankszámlájára.

– Reméljük, hogy így karácsony előtt egy kis segítséget jelent majd a családoknak.