Egy új év kezdetét várva mindenki bizakodó, vágyakat és célokat fogalmazunk meg, amelyeket szeretnénk beteljesíteni, megvalósítani. Szabadkai, magyarkanizsai, felsőhegyi és óbecsei polgártársaink válaszaiból kiderül, hogy a 2020-as esztendőtől mást-mást várnak, de szinte mindegyikük abban bízik, hogy jobb lesz, mint a 2019-es volt.

Karácsony másnapján
Meg az is, hogy lassan, de biztosan elfogynak iskoláinkból a magyar diákok. Nyugat-Bácskában már alig vannak, és évről évre még kevesebben lesznek. A Bánságban nemkülönben: most olvasom, jövőre a legnagyobb ottani magyar közösségben, Muzslyán is csak 10 elsős indul iskolába. De a Tisza mentén sem biztató a helyzet: Adától lefelé akár aggasztónak is mondható, felfelé pedig egyre inkább a „kétlakiság” libikókáján billeg, amely, ha átbillen, a túloldalon fog megállni. – Beretka Ferenc írása

Szerbiában mintegy nyolcszáz nyugdíjas buszsofőr dolgozik
A szabadkai Subotica Trans Közvállalat közlekedési igazgatója elmondta, hogy a vállalat jelenleg 12 nyugdíjas sofőrt alkalmaz szerződéssel, akik ugyanakkora fizetést (átlagosan 55.000 dinárt) kapnak, mint a nem nyugdíjas kollégáik. Az igazgató szerint 2015-től napjainkig mintegy 100 sofőr ment el a vállalatból külföldre dolgozni.

Hosszú távú időjárás-előrejelzés a 2020. január–március időszakra

Életutam a londoni képkiállításomig
Idén júniusban első önálló képzőművészeti kiállításának öt évtizedes jubileuma alkalmából Sípos Tibor nyugalmazott ügyvéd, festő, költő, író, újító az óbecsei Népkönyvtárban mutatta be Káplár című, részben önéletrajzi, részben történelmet követő könyvét. A festő az óbecsei művészeti élet meghatározó alakja. Szinte a világ minden táján volt kiállítása.

A panorámarepülés képes felidézni az otthon melegét
Nem árulok el nagy titkot, hogy a pilótákkal való beszélgetést egy panorámarepülés előzte meg – nagy-nagy örömömre –, amely során megismerkedtem a leglényegesebb dolgokkal. Kijelenthetem, a kilátás maga volt a csoda! A levegőben ugyanis egy pillanatra megállt az idő, nekem pedig volt szerencsém néhány hosszabb percen keresztül megfigyelni az otthont, azaz a Vajdaságot. – Pósa Tamara írása

Kémény
Tele van az internet a furcsábbnál furcsább, viccesebbnél viccesebb és ostobábbnál ostobább törvények gyűjteményeivel. Franciaországban tilos disznót Napóleonnak nevezni. Philadelphiában nem tarthatsz a táskádban perecet. Kaliforniában tilos a nőnek pongyolában gépkocsit vezetni. Szingapúrban nem szabad rágógumit rágni, Londonban tilos meghalni a Parlament épületében, Indonéziában meg lefejezik azt, aki maszturbál. Ilyenekkel. Zentán meg, úgy tűnik, a városatyák elhatározták, ebben a tekintetben is ideje felzárkózni a világhoz. – Kókai Péter vezércikke

Vajdasági Magyar Legjava 2019
Akkor, immár hagyományosan, az idén is sommázom az évet. Ami itt következik tehát, az egy végtelenül szubjektív, igazságtalanul hiányos és maximálisan hevenyészett „Top 10”, vagyis az én személyes sikerlistám a számomra pozitív értelemben legmeghatározóbb, legjobb, legfontosabb vajdasági magyar közéleti, kulturális történésekkel, teljesítményekkel és termékekkel – időrendben, és nem fontossági sorrendben. – Pressburger Csaba írása

Hetvenéves a magyar nyelvű rádiózásunk
Mindenekelőtt azok emléke előtt hajtva fejet, akik rádiózásunkat megálmodták, és a kezdet kezdetén, egy nagyon nehéz időszakban a küldetéstudat mélységes hitével éltették! Nem volt könnyű talpra állni, nem volt könnyű megkapaszkodni, és nem volt könnyű érdemben megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyekkel szembe kellett nézniük. – Faragó Árpád írása

Fájó ajándék
Gyerekkoromban, mivel meglehetősen szerény körülmények között éltünk, sohasem leptek meg valamilyen jelentősebb dologgal. Karácsonyra és húsvétra is csak a megszokott apróságok kerültek a fenyőfa alá vagy a hevenyészett nyuszifészekbe. Akkoriban mindössze egyszer történt meg, hogy értékes karácsonyi ajándékot kaptam, mégsem örültem meg neki. – Huzsvár József írása

Szűts Cristiano Lionel útja
Mikulás napja körül született a gyerek egy nyugat-európai nagyvárosban. Szülei néhány hónappal korábban mentek ki a kismama szüleihez. Az élettárs munkát kapott, a jövendő anyuka pedig ismerkedett az új környezettel. A gyerek születését abban az országban anyagilag jelentős mértékben támogatja az állam, így azonnal be is jelentkeztek az illetékes hivatalban. – Németh János cikke

Suzy in Kelowna
Kalmár Zsuzsa, a Szabadkai Népszínház színésznője szeptemberben két hetet töltött Kanadában a Szab-way színházi szervezet által létrehozott Ki tudja, látsz-e még? című előadással. A produkció Karády Katalin életének legfontosabb állomásait mutatja be a nézőknek, úgy, hogy közben igyekszik választ adni arra a kérdésre is, miért hagyta el a színésznő a hazáját.

HINTASZÉK: Van politikai tőkéjük, élni kell vele! – Takács Magda írása

GURULUNK: Játszva tanulja meg a szabályokat

JEGYZET: Boldogulni és megboldogulni – Nagy Nándor írása

KÖZÉLET: Harmincéves karácsonyi történet – Balla Lajos jegyzete

KÜLFÖLD: Amikor az amerikai elnök megcsúszott az ukrán banánhéjon

Vendégségben Nagybecskereken, Adán, Szilágyin, Hódságon, Tiszakálmánfalván, Bajsán

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: A csáktornyai gőzmalom (7.)

ASZTALIZENE: Karácsonyi kirakós – Radics Viktória tárcája

IRODALOM – Szabó Palócz Attila: Napfény utca 6.

A HÓNAP KÖNYVE: Felkeverni a zaccot? Nemes Anna: Előled. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2019 – Barlog Károly recenziója

KÉPHISTÓRIÁK: A Prédikátorok Rendjének közgyűlése

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

ÖTLETSAROK: Több csillogást!

ÉP TESTEN ÉP LÉLEK: Valóban hasznos újévi fogadalmak

KERT: Év végi összegzés

NEM A GÓLYA HOZZA: Időkapszula az emlékezéshez

KONYHA: Szilveszteri büféasztal – Burány Márta receptajánlata

Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, fejtörő, sakkrovat, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor

Borítónkon Sípos Tibor alkotása látható.