A szerbiai parlament elnöke, Ivica Dačić a jövő hét során a politikai pártok közötti párbeszéd folytatásáról, annak dinamikájáról, témáiról, és szereplőiről egyeztet David McAllisterrel, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnökével.
A házelnök közölte, hogy a soron következő választásokon Szerbia betartja majd az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHIR) ajánlásait, de mindenről a szerb kormány fog dönteni.
Dačić az RTS műsorában elmondta, hogy a korábbi házelnökkel, Maja Gojkovićtyal való megbeszéltek szerint a párbeszéd a választásokat követően folytatódik.
A politikus visszautasította azokat a vádakat, hogy az ellenzék az ő meghívására vár, és közölte, a párbeszéddel kapcsolatosan eddig csak a Dveri mozgalom kereste meg, egyes ellenzéki pártok viszont állásfoglalásokat készítenek, amelyeket az EU-hoz akarnak eljuttatni.
– Ha valaki a párbeszédet úgy fogta fel, mint egy kívánság-, vagy szívküldi műsort és arra számít, hogy az majd egy átmeneti, szakértői kormány felállítását eredményezi, akkor tévúton jár – szögezte le Dačić.
A házelnök állítása szerint a korábban megbeszélt feltételek 80 százaléka már teljesült, viszont az ellenzék egyebek közt azt is követeli, hogy külön időpontban rendezzék meg a köztársasági elnöki és a parlamenti választásokat, és emlékeztetett, hogy annak idején éppen Boris Tadić volt az, aki lerövidítette mandátumát, hogy a két választás egy napon legyen.
– Itt az ellenzék egy része felsőbbrendűnek gondolja magát, és nem hajlandó Čanakkal, Čedóval, vagy Šešeljjel tárgyalóasztalhoz ülni, mások az európai közvetítőket mellőznék, úgyhogy mi majd mindenkit meg fogunk hallgatni. Ha valaki nem tudná, hogy hogyan, az ODIHIR 27 ajánlása alapján, úgyhogy itt nincs miről vitatkozni – húzta alá Dačić.
A házelnök szerint nem létezik olyan varázspálca, amivel „fel lehet állítani az üresen álló szatyrot” és úgy értékelte, hogy az ellenzék nem folytat győztes politikát és ezzel tisztában is van.
Hozzátette, voltak, akik bizonyos európai parlamenti képviselők, például Tanja Fajon hozzáállását kifogásolták, akiről úgy vélik, hogy elfogult, ugyanakkor az EP tagjai általánosságban bírálták a bojkottot, és készek segíteni, viszont a döntéseket Szerbiának kell meghoznia.
Ivica Dačić (Fotó: Tanjug/Rade Prelić)