Ausztráliába nem utazhatnak be az oltatlanok és slussz. Ez a szabály alól vannak nagyon ritka kivételek, de ahhoz, hogy valakivel kivételt tegyenek, nem elég, hogy úgy hívják: Novak Đoković – írta a Vreme hetilap portálján megjelent jegyzetében Teofil Pančić.

– Ki meri azt állítani, hogy az „egyet nem értés szerb átok”? Csak találni kell egy eléggé közönséges, hiábavaló és értelmetlen okot, és „mindenki, aki szerbként gondolkodik” szent egységre jut, és azokat a ritka egyedeket, akik elhagyják ezt az egységet, kátrányba és tollba mártják – fogalmaz a csütörtökön megjelent szövegében az újságíró.

А parlament előtt gyülekeznek Đoković támogatói

– Itt van például Novak Đoković, a világ legjobb teniszezője. Az ember nem  oltatta be magát Covid-19 ellen. Senki nem tudja miért, ő pedig nem akarja megmondani, hanem valami rejtélyes „egészségügyi kivételről” beszél, de az sem világos, hogy milyen kivételről van szó, és hogy az valós-e. Valóban vannak emberek, akik nem vehetik fel a védőoltást, indokolt egészségügyi okokból. De ilyen emberből nagyon kevés van, az okok pedig egészen konkrétak, és az egészségügy számára kivétel nélkül mind jól ismertek. Ezek közé nem tartoznak a különböző pszichés zavarok, az irritáló, gyermekes hiedelmek, melyek alapját az internetről származó mendemondák, illetve a New Age-izmus más zavaros formái képezik, amikről már a világjárvány előtt tudtuk, hogy Đoković hajlamos az effélékre. Tehát az oltásellenessége – amennyiben oltásellenes, márpedig minden jel erre utal – egy újabb lépés a már kiépült eklektikus világnézetében. Amit Đoković majd meg fog osztani, és ha megosztja, milliókkal osztja meg. Azzal a különbséggel, hogy azok nem gazdagok és híresek, ő viszont az – jegyzi meg Pančić.

Gyerünk, fiacskám, oltasd be magad. Semmiség az, nem fáj és hasznos

– szólítja fel a sportolót Teofil Pančić, majd így folytatja:

– Semmivel sem vagy jobb nálunk, csak jobban teniszezel. Azok a közülünk valók pedig, akik saját akaratukból nem vették fel a vakcinát, legalább nem repülnek Ausztráliába. Még Ćićevacig is csak nehezen jutnak el. Otthon csücsülnek, olyan okok miatt, amelyekre már nem is emlékszenek, és közben lenézik az egész világot, kivéve a mi Nolénkat, persze. Az ő hősüknek lenni a világ legsiralmasabb dolga. Oltakozzál, és gyerünk, játssz, győzz le mindenkit, mert te vagy a legjobb. Ha pedig utána is valaki bántani akar, csak szólj nekünk, és akkor mindannyian egyként fogunk a védelmedre kelni – zárta gondolatait Teofil Pančić.

Đoković hétfőig karanténban marad

Teofil Pančić (Fotó: Vesna Lalić/Nova.rs)