Josep Borell, az Európai Unió kül – és biztonságpolitikáért felelős főképviselője felszólította Szerbiát, valamint a Koszovóban élő szerbak képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a párbeszéd során vállalt kötelezettségeiket és térjenek vissza a pristinai intézményekbe.

A főképviselő a pristinai felet pedig arra szólította fel, hogy halasszák el a rendszámtáblákról szóló rendelet érvénybeléptetését, szüntessék be az ezzel kapcsolatos büntetések kiszabását és haladéktalanul kezdjék el létrehozni a szerb községek közösségét.

Borell értékelése szerint nem megoldás az, hogy a szerbek kivonultak a pristinai intézményekből, mert ez csak tovább fokozta a feszültséget.

– A Koszovó és Szerbia között a közelmúltban történtek veszélybe sodorják a Belgrád és Pristina közötti, EU közvetítésével már több éve zajló párbeszéd eddigi eredményeit és veszélyeztetik a térség biztonságát – írta közleményében Borell.

A politikus hozzátette, az Európai Unió mindkét felet felszólítja, hogy tartózkodjon az olyan egyoldalú lépésektől, amelyek tovább növelnék a feszültséget.

Aláhúzta, az EU mindkét felet arra kéri, hogy folytassa a párbeszédet, az Európai Unió pedig kész ezt megkönnyíteni. Borell arra kérte a feleket, hogy legyenek konstruktívak a megoldáskeresésben és tartsák tiszteletben a párbeszéd során vállalt kötelezettségeiket.

Emlékeztetett, hogy a koszovói képviselőház is ratifikálta a brüsszeli egyezményt, a pristinai alkotmánybíróság ítélete szerint pedig az abban foglaltakat végre is kell hajtani.

– Az Eulex és a Kfor továbbra is segíteni fog a térség biztonságának a fenntartásában, összhangban a rájuk bízott feladatokkal – üzente Borell.

A koszovói szerbek távoznak a közintézményekből