Múlt héten betörtek az óbecsei Fantast kastélyszállóba, és a szalonból több festményt is elvittek a tolvajok. A betörést az önkormányzat által alkalmazott biztonsági szolgálat november 23-án észlelte, a kihívott rendőrök elvégezték a helyszínelést, és folyik a nyomozás az ügyben.

Bogdan Dunđerskinak nem voltak utódai, ezért az óbecsei birtokot a Szerb Maticára hagyta örökül, de a háború utáni Jugoszláviában az ingatlanjait elkobozták. A PIK Bečej Mezőgazdasági Kombinátra a hetvenes években bízták rá az állami tulajdonba került, elhanyagolt birtokot. A kombinátot 2015 végén vásárolta meg az MK Group, amely tavaly márciusban bezárta a kastélyt.

A visszaszármaztatást a Szerb Matica 2012-ben indította meg. Jelenleg az épületről Óbecse község gondoskodik, ez abban merül ki, hogy egy biztonsági cég felügyeletére bízta. A bezárás óta ismeretlen tettesek ősfákat vágtak ki a kastélykápolna és a lovarda körül, április végén pedig vízszivárgás miatt úszott a birtok egy része.

A birtokot nem először fosztották ki, 1993 végén ugyanis a kápolnába törtek be, amiért a zentai Jugoslav Katićot (1963) vonták felelősségre, de az ügyben a Partizan labdarúgóklub egykor népszerű kapusa, Petar Borota is dicstelen szerepet játszott: négy ikont 3950 márkáért adott el egy belgrádi képkeretezőnek – állítása szerint fogalma sem volt róla, hogy lopott kincsekről van szó. Az ötödik ellopott ikon, az Ima a Getszemáni kertben azóta sem került elő. 2008-ban ismét elloptak négy felbecsülhetetlen értékű ikont a kápolnából.